Kétségtelenül van valami pikáns bukéja vagy bizarr íze annak, hogy ezt a poszt összeakadt a Főkert igazgatójának a leváltásával –  véletlen az időpont egyezés –, hiszen a háttérben kibontakozó és szerteágazó történet magja talán éppen a fővárosnak 20 éve dolgozó, és többek között fő profiljukban éppen a fűnyírást végző céghálónak a kiszorításával függ össze. De emellé simán elférhet valamilyen belső vita is.

Magyarországon a kaszálás minden értelemben lehet nagyon nyerő, és nagyon kockázatos is. Előfordulhat, hogy most elkaszálták azt az embert, akinek a szakmai munkáját eddig szinte kivétel nélkül mindenki csak dicsérni tudta. Jó lesz tehát, ha figyelünk, hogy mikor, mit és hogyan kaszálunk. Vagy nem kaszálunk.

Ettől is erősen függhet a végeredmény. Ez a poszt megmutatja, hogy miért.

1. Hét pontban a kertekről, az életről, a vidékről 

1. "...A biodiverzitás védelmét és megőrzését az intézet kiemelt feladatának tekinti. A biodiverzitás, vagy biológiai sokféleség a földi élet sokszínűségét, tehát az élőhelyek, fajok sokféleségét, és a fajokon belüli genetikai változatosságot jelenti együttesen. A genetikai erőforrások védelme – különös tekintettel a kultúrnövények és a haszonállatok genetikai tartalékainak megőrzésére – az egész világon kiemelt feladat, amelyet konkrét kötelezettségeket tartalmazó nemzetközi egyezmények is rögzítenek: a Biológiai Sokféleség Egyezmény, valamint a FAO Mezőgazdasági és élelmezési célú növényi genetikai erőforrásokról szóló nemzetközi Egyezmény. Hazánk mindkét egyezménynek jogszabályban rögzített részes fele..."( NBGK- Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ)

2. "Az élet utat tör." (Jurassic Park, Dr. Ian Malcolm /Jeff Goldblum szavai)

3. "A stihl fűrész a vidék jedi-kardja." (Bödőcs Tibor)

4. "Ha boldog akarsz lenni egy életre, legyél kertész." (japán / ázsiai közmondás)

5. "Abban a kertben, ahol le van nyírva a fű, ott rend van." (egyik szomszédom bölcs észrevétele, és a díszkertek esetében valóban működőképes, összefoglaló, ápoló hatású kertészeti trükk) 

6. "Ha tudnám is, hogy holnap vége a világnak, akkor is elültetném az almafámat" (Luther Márton, aki, ha egész munkássága során csak ezt az egyetlen gondolatot fogalmazta volna meg, már akkor is megérte volna megszületnie, mert ez a gondolat maga az Élet, az életigenlés, és maga a nagybetűs, életszerető Európa gondolkodásának egyik kulturális sarokköve)

7. "...Klasszikus falusi hosszútelkek. Gyümölcsfás díszkertek, valamint veteményes, fóliaházas haszonkertek vegyesen. Nem csak egy parcellázási szerkezetet, hanem az itt élők szorgalmát is jól mutatja. Sokféle életszemlélet megfér egymás mellett. Látszódik, hogy Erdőbénye is változik, másféle igények is megtelepednek már a faluban. A Zemplénben több olyan falu is van, ami mostanra többnyire üdülőfaluként funkcionál, és a föld már nem a megélhetés mezőgazdasági/háztáji gazdaság terepe. Nagykovácsiban a telkek hasznosítása egyértelműen a díszkertek irányába hajlott, de ez a falu építéstörténetének, lakosságcseréjének, illetve a kitelepülők társadalmi státuszának és szociokulturális hátterének ismeretében szinte történelmi adottságként fogadható el. Nem feltétlenül pozitív következménye ez a változásnak. De nem is feltétlenül káros, vagy nem mindenben káros, csak nagyon más. Erdőbénye még őrzi az archaikus, falusi idillt, Nagykovácsi már biztosan nem..." (Erdőbénye, 2020)

2. Kontroll

Nagykovácsi lakossága, az ún. rendszerváltás óta eltelt 34 év alatt gyakorlatilag teljesen lecserélődött.

Az egykori mezőgazdász / TSZ település a városi értelmiség műanyag menekülttáborává alakult (elsősorban Budapestről, de az ország minden szegletéből érkeztek új lakók, elsöprő többségükben városokból). A városias-értelmiségi életszemlélet egyik lecsapódása a helyi kertkultúra alakulásában is lépten-nyomon jól látható.

Azokon a településfajtákon, amelyekbe Nagykovácsi is tartozik, a telektulajdonosok jellemzően díszkerteket építenek a kerítéseken belül, illetve a házuk előtti közterület kialakításában is e szempont szerint formálják át a környezetüket. Ez utóbbiak esetében, a Nagykovácsi utcakertekről szóló sorozatban részletesen bemutattam és körüljártam ezt a témát, sok fotóval illusztrálva a fellelhető tendenciákat.

Két előkert /utcakert a sok közül: minden vonatkozásban magukon hordozzák a díszkertek jellegzetességeit.

A klasszikus értelemben vett falusi kertek alapvetően mindig haszonkertek voltak (gyümölcsösök, veteményesek stb.), amelyek a háztáji állatgazdálkodással együtt az önfenntartást, illetve a megélhetési forrást (piacozás) biztosították a tulajdonosok számára. Természetesen ezeknek a kerteknek a gondozása is állandó felügyeletet, folyamatos munkát igényelt, de nem az esztétikai szempontok alakították ki a kert végső képét, és a legkevésbé sem (ritkán) számítottak bennük a rekreációs funkciók, a pihenés, a szórakozás terei. A díszkertek ezzel szemben ötvözik (ötvözhetik) a haszonkertek és a pihenés, kikapcsolódás céljait, és ezekben már elsődleges szempont a zavartalan esztétikai élmény. De véssük fel: ez a zavartalan esztétikai élmény megmutatkozhat akár egy lázálom szerűen buja, és rendetlennek ható angol kertnek és egy vad dzsungelnek a kombinációjában is. Nem feltétlenül egy pedáns kertnek kell lennie, ahol körömvágóollóval egyengetik ki a rakoncátlankodó növényeket, és minden egyes fűszál magasságát vonalzóval ellenőrzik. 

Egy falusi kert nem hasznosított kis foltjain egykoron elfért talán egy olyan növénycsoport, amelyet ma gazként, gyomként neveznénk meg, de egy díszkertben az ilyesmi már disszonáns hatású lenne...annak, aki pl. szereti, ha a fűszálak is feszes vigyázzállásban állnak a pázsiton. 

Ettől függetlenül minden díszkertet, a stílustól függetlenül összeköt valami: közös sajátosságuk a folyamatos esztétikai kontroll. A természetközelinek, spontánnak tűnő angol kertek kertészei is így tesznek, csak ők ravaszkodva (és rengeteg munkával) tartják fent a ezeket az ökoszisztémákat, azt a látszatot keltve, mintha emberi beavatkozás nélkül zajlana minden a kertben. 

A másik véglet esetében a kontroll nyilvánvaló, vagyis könnyen tetten érhető a telektulajdonosoknak az a görcsös vágya, hogy azon a – nálunk átlagosnak számító – 800 /1000 m²-en, amelyet a telekparcellázások során a hivatali bürokrácia kijelölt a számukra, totális ellenőrzés alatt tartsák a természetet. A természet szabadon növekedne, szétterülne, terjeszkedne, hódítana, burjánzana, szaporodna, a telektulajdonos pedig megállítaná, irányítaná és korlátok közé szorítaná ezt a törekvést ott, ahol ez muszáj. Nyilván az adott telektulajdonos igényességétől, pénztárcájától, lelki és fizikai erejétől, szabadidejétől és akaratától függ, hogy ez a kontroll mennyire teljes és hatékony, illetve milyen mélységig hatol a természeti környezet alakításában: ebben nagy eltérések lehetnek, de az alapvető késztetés általánosnak mondható. Tiszta udvar, rendes ház...rendezett kert.

Erre a vicces, beszédes műalkotásra a "Vágatlan május" nevű facebook oldalon bukkantam rá, és a vízfestmény, ha természetesen karikírozva, eltúlozva is, de találóan ütközteti a kertápolással kapcsolatos különböző látásmódokat. Valójában azonban nincs akkora túlzás benne, és túlmutat azon, hogy ki-mit vár el egy szép kerttől: ugyanis egy Nagykovácsiban (is) egészen konkrétan jelen lévő konfliktusforrás alaphelyzetét ábrázolja. Ez a falu tömve van békétlen, kötekedő, állandóan másokat / a szomszédokat hergelő és feljelentgető emberekkel, és amennyiben elfajul egy vita, a klasszikus fülemüle-balhékból mindig jut az önkormányzat vagy éppen a bíróságok elé is.

Akadnak Nagykovácsiban is teljesen elhanyagolt telkek – rossz értelemben elhanyagoltak, vagyis elfeledett, szemetes, építési törmelékkel borított, romos, omladozó házat birtokló telkek – és találhatóak még többé-kevésbé rendben tartott, régi, de használatban lévő üdülőházas telkek is, ezek száma azonban 2024-ben már nagyon kevés, és évről-évre kevesebb lesz. Jellemzően mostanra inkább a Zsíroshegy egykori zártkerti részein bukkanhatunk már csak rájuk – értsd: ott van még a legtöbb, de persze a Nagyszénásalján is van még mutatóban –, ezek Sufnia krónikájának utolsó mementói, egy letűnő világ maradékai, a víkendházas korszak fosszíliái...több mint 100 fotón keresztül mutattam meg őket. Mostanra összesen nagyjából 150 ilyen, egykoron a zártkertek részét képező telek található még Nagykovácsiban (ebben a számban tehát nincsenek benne a szintén 2001 /2002-ben átminősített, új parcellázású területek, mint a Nagyszénás-kert, a Kálvária-kert üres, beépítésre váró telkei, amelyekből 2024-re alig maradt néhány darab).

Hol volt, hol nem volt: egy – a fotó készítése óta már réges-régen lebontott– takaros víkendház a Nagyszénásalján. 

3. Tiszta udvar, rendes ház

A "Tiszta udvar, rendes ház" mozgalom az 1950-es években indult el: egy elpusztított, lebombázott, romokban lévő, az 1948-as kommunista hatalomátvétel és véres kezű diktatúra alatt szenvedő országban, ahol a semmiből kellett ismét felépíteni mindent, ennek a kezdeményezésnek akkoriban elsősorban inkább a közegészségügyi vonatkozásai miatt volt jelentősége, de nagyon gyorsan kiterebélyesedett az üzenete.

Komolyan vették a nevezés feltételeit és a zsűrizést is, de olyan is megkaphatta (ha kérte), aki nem nevezett be a megmérettetésre, mert a díjat osztó illetékesek, a településeket járva maguk is felajánlották az elismerő díjat, ha rábukkantak egy-egy szép portára: a kis fémtáblát tehát nem mindenki helyezhette fel a házára, valódi presztízsértékkel bírt.

A közegészségügyi, köztisztasági szempontok, a rendezett környezet fenntartása, a nevelési célzat és a közösségépítő funkciója mellett azonban más, új szerepkört is kapott, és nem véletlen, hogy az oroszok által levert forradalmat követően ívelt fel igazán a mozgalom. 1956 után, a lassú konszolidáció éveiben ugyanis az MSZMP minden lehetőséget megragadott arra, hogy összehozza és megbékítse a társadalmat a "legvidámabb barakkban", részben az embereket egymással, részben a népet a Párttal. Telerakták a rendszert gőzkieresztő szelepekkel, és a békés, kispolgári hétköznapok felé terelték az emberek gondolkodását, valahová a hétvégi telek, a hétfői kabarék, Árkus József Parabolája és Hofi Géza négyszög közepére. Ezekkel az alapvetően jószándékú, kifejezetten hasznos kezdeményezésekkel, mint a "Tiszta udvar, rendes ház" mozgalom és társai (a Ki mit tud? is ilyen volt), a sztahanovista, büdös-alkoholista, kommunista, szovjetorosz "embertípusból" szép lassan a dolgos, szorgalmas, de a szépségre is érzékeny szocialista "embertípus" felé próbálta eltolni el a társadalmat, nota bene! hangozzék ez bármennyire is meghökkentően, részben teljesen akaratlanul, részben nagyon is tudatosan valójában egy nyugat felé kacsingató társadalom alapköveit igyekezett lerakni (illetve újrateremteni)...de azt a szót, hogy "polgári", persze soha nem mondták volna ki. 

A legendás 1970-es évek kulturális biodiverzitása és pezsgése – a mindig jelen lévő Tűrt-Tiltott-Támogatott hármas mellett is – azonban nagyon pontosan jelezte és bizonyította ezt a ki nem mondott törekvést, és az 1980-as évek közepére, mikor beütött a Gorbacsov-féle peresztrojka, Magyarország sokkal jobb társadalmi alapokról indult, mint a KGST bármelyik más országa. Az egy más kérdés, hogy mennyire volt képes ezzel az előnnyel élni 1990-ben, és hová jutott vele 2024-re.

Tegyük hozzá: tényleg jó ötlet volt (dr. Seres Géza, a 2019-ben, 105 éves korában elhunyt létavértesi körzeti orvos, szemész indította el), és sikerrel is járt, országos mozgalom lett a falusi kezdeményezésből. A tisztaság, a rendezettség, a takaros házak és a szép kertek iránti vágy felkeltése tökéletesen alkalmas terepnek bizonyult ahhoz, hogy egy orosz megszállás alatt lévő ország lakói is belekóstolhassanak a polgári létezésbe, és ne pusztán állampolgárok legyenek a saját hazájukban: mindez olyasmi volt, amit egy bizonyos szociokulturális szint felett bárki magáénak érezhetett és jó összehasonlítási alapként szolgált. Az alkoholizmus, az öngyilkosság és a szocializmus évtizedeinek egyéb, szomorú hordalékai ugyan toronymagasan uralták a magyar társadalmat egészen 1990-ig, de ha apránként is, főleg a reformszocializmus alatt (1978 után) ténylegesen is elvetették a csíráit egy másfajta gondolkodásmódnak...még ha ez csak annyiban is mutatkozott meg, hogy az emberek egyre igényesebbek lettek a saját környezetükre, és kicsit kevesebbszer tolták ki az árokpartra a sittet. Nagykovácsiban ez azért nem mindig ment olyan jól, és ennek emléke 2018-ban is visszatért egy pazar botrány keretében, amely Index címlapot ért nekem anno. 

A "Tiszta udvar, rendes ház" mozgalom csak aprócska szelete volt egy szebb, jobb világ iránti vágynak, de működött. Az is érthető, hogy ezt a mozgalmat 2016-ban újra felélesztették, és egy sor vidéki városban /faluban ismét ki lehet érdemelni ezt a táblácskát, vagy ennek valamilyen klónját. Egy végsőkig polarizált, atomjaira szakadt társadalomban ismét szükség van pozitív visszacsatolásokra és közösségépítésre: A legvirágosabb falu, A legvirágosabb kert, A legszebb konyhakert...minden ilyen "versenynek" messze önmagán túlmutató jelentősége van egy zavaros világban, és különösen egy zavaros országban. Tett egy kört az időkerék.

Ezt a táblát a Mátra egyik falujában fotóztam, a "Tiszta udvar, rendes ház" mozgalom egyik új változata, klónja.

Ma, amikor szinte minden parcellán egy önálló családi ház / ikerház /sőt, néhány helyen többlakásos társasház áll, az összhatás tekintetében Nagykovácsi egy kiterjedt kertváros gondozott, ápolt, nyírt, takarított, gazdag és óvott képét mutatja a látogató felé, és ez a kertjeiben is visszaköszön. Kis túlzással: itt a házak 90 %-ra ki lehetne tenni  a "Tiszta udvar, rendes ház" táblát. A miénkre mondjuk pont nem, de ennek kizárólag én vagyok az oka, van itt a kertben még bőven tennivaló 25 év után is, pontosabban állandóan csinálok /csinálunk magamnak munkát...ám sokaknak nincs ilyen gondja. Valaki be sem költözik addig egy új építésű házba, amíg az utolsó fűszál nincs a helyén a kertben. Nem véletlenül csattognak Nagykovácsiban állandóan a metszőollók, zúgnak, búgnak, berregnek a fűnyírók, a fűkaszák, a sövényvágók és a motoros fűrészek, és a helyi kertészetek és kertészeti vállalkozók is köszönik, eléldegélnek valahogy ennek a szezonálisan 10-12000 embernek a kiszolgálásában...és persze a vonzáskörzet is hoz a konyhára.

A folyamatos kontroll nyomán valóban páratlan szépségű díszkertekkel találkozhatunk, amennyiben lehetőségünk nyílik rá, hogy megpillanthassuk őket: pazar angol pázsitok, tökéletesre nyírt bokrok, hibátlanul rendben tartott cserjék, pompásan elrendezett egynyári és évelős kiültetések gyönyörködtetik a szemet...az úgynevezett gazoknak a teljes kiirtása mellett, és jó esetben a helyi előírásoknak megfelelő mennyiségű és minőségű fa látványával együtt. Ez utóbbi kapcsán azért akadnak hiányosságok és anomáliák a helyi kerti ökoszisztémák vonatkozásában, kevésbé irodalmian kifejezve, a telektulajdonosok egy része vastagon telibe szarja az önkormányzat faültetésekre vonatkozó rendeleteit, és a gyep-műfű-térkő-tuja kombinációban találja meg az ideális kert képét, amellyel a lehető legkevesebbet kell foglalkozni. Ők a kisebbség.

Mi többiek, a magunk módján és a magunk szintjén – talán egy rosszul értelmezett elvárásnak engedelmeskedve – állandóan harcban állunk, hogy megvalósítsuk a tökéletes szépségű és szabályozott kertet...de a kertészkedés alapvetően egy jó, örömteli harc, még ha néha fárasztó is, amennyiben észben tartjuk a kapufélfára felvésett intelmet.

A kerttel kapcsolatos elvárásokat részben saját akaratunkból támasztjuk önmagunk felé, részben az önkormányzat kényszeríti ránk a természeti-illetve a lakókörnyezetre vonatkozó előírások, rendeletek és szankciók révén (kényszerkaszálás, pénzbüntetés stb.). Elmondható tehát, hogy két oldalról is nyomás alatt tartjuk, és ennek megfelelően, folyamatosan ébren is tartjuk az utcai és a belső díszkertek külalakjával kapcsolatos vélt vagy valós elvárásainkat.

Ebből pedig egy idő után – rossz esetben – megkövesedett, vaskalapos, és sok esetben teljesen téves, hibás, sőt, ránk és a környezetünkre nézve is súlyosan káros, nagy léptékben mérve pedig egyenesen katasztrofális következményekkel járó szemlélet rögzülhet bennünk...az egész társadalomban.

4. Kő kövön marad

Bármennyire is próbálnám ezt a posztot mentesíteni minden aktuálpolitikai felhangtól, sajnos a politika az élet része, és egészen egyszerűen kihagyhatatlan, hogy egy gondolatfutam erejéig ne említsek meg valamit, mert enélkül a poszt egész kontextusa érthetetlen lenne, a levegőben lógna.

Magyarországnak ez az eddigi 14 éve, amely a NER 2010-es kezdetével indult, környezet és természetvédelmi szempontból egy Biodiverzitás-Armageddonhoz, egy Öko-Tatárjáráshoz, egy Zöld-Mohácshoz, egy Természeti környezet-Trianonhoz hasonlítható: soha még ennyi kárt nem okozott senki ennek az országnak ebből a szempontból (se), mint a NER, és szerény meglátásom szerint száz évig fog tartani míg az okozott kár 10 %-át helyrehozza ez az ország...ha bírja.

Egyetlen mondatban: ennek az országnak nincs önálló Környezetvédelmi Minisztériuma, de értelmezhető természet-és környezetvédelmi koncepciója sem. Az olyan nemzetközi kötelezettségnek eleget tévő intézmények, mint pl. az NBGK, a fehér hollók ebben a történetben.

Magyarországon minden természet-és környezetvédelmi szempont vagy az utolsó helyen áll a fontossági sorrendben, vagy egyszerűen nem is létezik bizonyos esetekben. Sok esetben. A természet-és környezetvédelem afféle akadékoskodó, hátramozdító, bolsi-libernyák trükközés, ennélfogva, aki ezt képviseli az áruló és ellenség, aki nem érhet fel a NER nagy céljaihoz. A zöldpolitikát a NER lenullázta, megfojtotta. Sajnos ezen még a csekély számú pozitív változás sem segít (pl. a napelem-parkok vonatkozásában, és eleve óriási vita van a napelemgyártás és a napelemtechnológia kapcsán is a környezetkárosító hatásokról, szóval a zöldpolitika minden szegmense szakembereket, értelmes párbeszédet, nyitottságot és jószándékot igényelne...na, ezekből nincs meg semmi). Magyarországon minden örömteli zöld-hírre jut 10 rossz zöld-hír. Egészen konkrétan a szemünk láttára árusítják ki és pusztítják el egyes régiók termőföld és vízkészletét, egy óriási energiaigényű kínai-ázsiai méregraktárrá alakítva az országot, olyan generációkra kiható negatív változásokat okozva, amelyek leginkább a Mad Max utópisztikus hangulatához fogható eredménnyel járhatnak a jövőre nézve. 

Ha egy ívet kéne húznom erről a történetről, a legsúlyosabb kártételtől a legkisebbig felvázolva ezt a tragédiát, akkor ez az ív az akkumulátorgyáraknál kezdődne, a NER-oligarcháknak és kitartottaknak kedvező környezetpusztító szabályokon át folytatódna, és a Nagyszénás csúcsán felállított, illegális Fidesz-keresztig tartana (a kereszténységhez ennek az utóbbi történetnek az égvilágon semmi köze, mindent leírtam róla, a politikai hatásokon keresztül a magánembereket ért veszélyes fenyegetésekig).

A tökéletes illusztráció. Budapest, XII. kerület: ilyen volt, ilyen lett. Ez a számtalan cikkben fellelhető fotó és ez a gyalázatos történet majd bevonul a NER-ről szóló krónikákba a távoli jövőben, és nem fogja elhinni senki, hogy mindez egykoron megtörténhetett Magyarországon. Ha nem tudod mit látsz itt, akkor nem is próbálom elmondani, mert hosszú, de Google Lens a barátod, bemásolod a képet, aztán máris tájékozódhatsz. 

Magyarországon tehát nincs jelen egy mindent átfogó (föld-levegő-víz), jövőbe tekintő, a jövő generációk életét és természeti környezetét védelmező kormányzati elkötelezettség. A rövidtávú, valójában inkább korlátolt gondolkodás, a gyors haszon (de kinek a haszna?) bezsebelése, a pusztítás jellemzi a kormányzat ezirányú személetét, nem pedig a teremtő, felelősségteljes szándék. Pontosan úgy, ahogyan az várható egy ilyen kormányzattól: gyűlöletben élnek a nap 24 órájában, erről szól minden tettük és minden kommunikációjuk, ellenségnek tekintenek mindenkit, aki szembeszáll velük. A saját torz, kicsinyes, beteges, önző, hatalmi és gazdasági (meggazdagodási) vágyaikért elpusztítanak – megpróbálnak elpusztítani – mindent maguk körül, a javukra módosítják a törvényeket, áthágják a saját szabályaikat is, a következmények nem érdeklik őket. Kihasználnak, kifosztanak, kizsigerelnek és lerabolnak mindent: országot, társadalmat, oktatást, egészségügyet, családokat, közösségeket, nemzetközi európai-és nyugati kapcsolatokat, szellemet, lelket, morált, erkölcsöt, tisztességet, becsületet. Az eszközökben nem válogatnak, felrúgják a szabad rablást akadályozó tényezőket, mint yakuza a védtelen kisgyereket.

Miért pont a környezetvédelem, az élhető zöld környezet...Magyarország (!) távoli jövője érdekelné őket? 

Ebben a közegben és ezzel a háttérrel kell tehát értelmezni mindazt, amely ennek a posztnak a fő támája: egy olyan zöld kezdeményezés megítélését, amely önmagában is kilóg a sorból, és szembe megy minden konvencióval.

5. Zöldpolitika, kicsiben, pártfüggetlenül

E rossz hangulatú, kényszerszülte bekezdés után visszaevezek a napfényes, virágos mezőkre. Mert van valami, ami reményt ad, ez pedig a helyi közösségek, az adott önkormányzatok gondolkodó, cselekedni akaró embereinek (civilek, szakemberek, politikusok is!) a jószándékú és előremutató kezdeményezései. A helyi zöldpolitika. Az ugyanis van, az létezik, azokon a településeken, ahol még nem sorvadt el minden energia és lehetőség, hogy legalább a saját hatáskörükben próbáljanak valamit tenni egy élhető, egészséges, szebb környezetért.

A Zöldülő Budapest, a főváros zöld-koncepciójának egy oldala

Budapestnek is van zöld programja, egyes kerületeknek is, az Őrsi Gergely vezette II. kerület például ezen belül egyenesen egy csodát vitt véghez a zöldítések-virágosítások terén (nem véletlenül tarolt 73 %-kal, ebben vastagon benne vannak a kerületben élő fidesz-szavazók is), de a Fidesz által vezetett települések egy részén is van ilyen. Kicsiben-kis léptékben, emberközelségben tehát létezik (létezhet) az, ami kormányzati szinten hiányzik, hiszen vannak olyan Fideszes kötődésű (pártdelegált, vagy függetlennek nevezett, de a Fidesz által támogatott) településvezetők / képviselő-testületi tagok, akik képesek távolabbra látni, mint a kormányzat, pedig szorosan fogják a Karmelitában a gyeplőt, nem nagyon ajánlatos eltérni a fősodortól.

A többi településvezetőnek, akit nem szorít a NER, egyszerűbb dolga van...csak többnyire pénz jut nekik kevesebb, ha a lakók nem jó helyre húzták az ikszet a választásokon.

E zöld kezdeményezések között pedig, érkezzenek bárhonnan, bárkitől, vannak olyanok, amelyek összeütközésbe kerülhetnek a jól bejáratott és elfogadott társadalmi-szociokulturális látásmódokkal, szemléletekkel. Azzal a bizonyos, megkövesedett, megcsontosodott gondolkodásmóddal, amelyet részben mi magunk építünk magunk köré.

6. Kertészeti szocializáció

A biodiverzitás (az egy adott területen élő növények és állatok sokfélesége, sokszínűsége) az élet esszenciája. Minél gazdagabb növénytársulás él egy adott helyen, annál gazdagabb, változatosabb állatvilágot vonz. Egy fél Texas méretű búzaföld nagyon klassz látvány fotós szemmel, és nagyon hasznos is, mert majd sok kenyeret lehet sütni a termésből, de a biodiverzitás szempontjából minden ilyen és ehhez hasonló terület egy ökológiai sivatag. Természet-és környezetvédelmi szempontból egészen konkrétan természeti csapásnak számít.

Minden hasonló monokultúra annak számít.

És ráadásul minden természetellenesen létrehozott monokultúra nagyon sérülékeny is, ennek megfelelően elképesztően vegyszerigényes a fenntartásuk. A nagyüzemi mezőgazdaság féktelen mennyiségben zabálja a vegyszert, a mérgeket. A díszkertekben a szép, nemes megjelenésű, néhány összetevőből álló, válogatott fűmagkeverékű pázsitok szinten tartása is embertelen meló tud lenni, akár munkában, pénzben, vegyszerben...mindenhogyan: az ilyen füvesítések folyamatosan ostrom alatt állnak, és szívesen elvadulnának mindenféle betolakodó növények által. Pontosan úgy, ahogyan azt a természet megköveteli. Mondhatnám: ahogy a skorpió és a béka meséjében, a természetnek a vérében van, hogy elvadul.

A beporzók tragikus helyzetéről már írtam, amikor elregéltem a 3000 halott lódarázs történetét, így ezzel kapcsolatban nem venném fel újra a fonalat. Maradjunk annyiban, hogy minden olyan kezdeményezés, ami segíti a rovarvilágot (és ezen belül természetesen a beporzó rovarokat) alapvetően támogatandó. A városi méhlegelők szintén ebbe a körbe tartoznak, de itt nem pusztán a beporzó rovarokról, hanem a városi élet minőségéről is szó van.

Párizs. Zöld folyók a házrengetegben.

Nem csak egy forró vasúti kocsiban könnyű életveszély közeli állapotba kerülni. A sivár, izzó, hőségriadók idején pokoli katlanná váló városi aszfaltdzsungelek évente tízezrével ölik meg az embereket világszerte (hőguta, infarktus, szennyezett levegő stb.), így minden apró zöld sziget felbecsülhetetlen kincs: Európa egyik legzsúfoltabb városának lakói, vagyis a párizsiak jól tudják ezt, egy városban élő kínai számára pedig ez már egyenesen sci-fi, mert ott nemzedékek nőnek fel úgy, hogy nem látják a napot a szmogtól, és a zöld parkok (ha vannak) pedig szürkék. Minden apró zöld szigetnek klímajavító, a nyári forróságban hűtő, közérzet-javító hatása van, és ez fokozható azzal, hogy hagyjuk kicsit elszabadulni a természetet: a vízmegtartó képesség is nő, a biodiverzitás is fokozódik, mint a nemzetközi helyzet, de ennek Virág elvtárs örülne.

A kérdés csak az, hogy miként lehet egyensúlyt találni a rendezettség iránti vágy és az efféle, vad, természetes hatás között.

7. Attila, a hun, bevadulva

Van Budapesten, az Attila úton, a Vérmező oldalában, egy biodiverzitást segítő vadvirágos / virágos évelőágy, mindig nézem, ha erre visz az utam, és követem az átalakulását. Lenyűgöző. Nagyon profin megtervezett káosz. Tudatos spontaneitás. Jól megtervezett zabolátlanság. Az ember és a természet gyümölcsöző együttműködésének eredménye. Hagyni kellett neki időt (2022-ben ültették), hogy dolgozhasson, de legalább ennyire benne van az ember kéznyoma is. Van itt minden: pipacs, szarkaláb, zsálya, kasvirág...Az Attila úton kialakított rétet a parkoló autók és a bicikliút közötti sávon valósították meg, a Vérmező Stratégia részeként. Egy hosszú, virágos csíkról beszélünk. Ez a gazdag biodiverzitású növénytársulás ennek a posztnak a központi eleme és ez lesz a kifutása is. 

A virágos folyosó része annak a 300.000 m² -nyi területnek, amelyen a Vadvirágos Budapest program keretében a főváros évi egyszeri alkalomra csökkentette a kaszálást.

A Főkert ennél jóval nagyobb területen, 6 millió m²-en végzi el a kaszálásokat előre betáblázott ütemterv alapján: ebben vannak nagyon intenzíven nyírt területek (időjárástól függően évi 8-12 alkalom. pl. Margitsziget), vannak lazábban kezelt, jellemzően kisebb zöld területek, ahol elég 4-5 fűnyírás, és a sor legvégén ott vannak a természetvédelmi területek, a parkerdők, ahol évente csak 1-2 alkalommal rántják be a fűkaszákat.

Azt tudjuk, hogy a túl alacsonyra és tarra vágott fű kiég: ennek a műfajnak én vagyok a legnagyobb hazai szakértője, a mi kertünk rendelkezik a kertészeti történelem leggyalázatosabb és legcsúnyább gyepével, szinte minden évben felújítom, gyógyítgatom, hogy aztán újra, módszeres elszántsággal kipusztítsam.

A hőhullámok idején magasabbra hagyott füvek kevesebb vizet, kevesebb locsolást igényelnek, és túlélik a zord időket. Azt is tudjuk, hogy ez az időjáráshoz idomuló, közepes magasságúra vagy még elviselhetően alacsonyra nyírt fű szép lesz a díszkertekben és kellemes látvány a szemnek, ráadásul éltető reggeli páracsapdát jelentenek az állatoknak, ám még ezeknek is összehasonlíthatatlanul gyengébb az ökológiai haszna, mint egy kifejezetten magasra növő, felmagzott, nyíratlan gyepnek. Amit viszont csak elvétve találni díszkertekben. Én mindössze egy ilyen emberről tudok Nagykovácsiban, aki az organikus kertészet boszorkányos szakértője, és a kertje lényegében egy vadvirágos-veteményes-erdő, ahol a növények a háborítatlan, vegyszermentes, bolygatásnélküli szabadságot páratlanul gazdag talajélettel hálálják meg. 25 év alatt egészen pontosan egyszer láttam, hogy fűnyírógéppel nyír füvet – az utcán –, pedig biztosan szokott ő is többször kaszálni (szerintem klasszikus kézi kaszával).

A magára hagyott, kaszálatlan (illetve nagyon is tervszerűen, a megfelelő időben, a magéréshez igazított, egyszer vagy kétszer lekaszált) füves területek elindulnak a természetes útjukon: évekig, vagy helytől függően akár évtizedekig tartó versengés indul el, amelynek a végén a vadvirágok kiszorítják maguk alól a parlagfüvet, toklászt / egérárpát / cigánybúzát, és létrehozzák azt a gazdag biodiverzitású helyet, amely százával vonzza magához a különböző fajokat, a beporzó rovarok sokaságától (lepkék, magányosan élő darazsak stb.) egészen a földön fészkelő madarakig vagy kétéltűekig. Az ilyen helyek egyszerre méhlegelők és menedékek...és a romantikus lelkeknek szívmelengető látvány.

Virágos rét lesz belőlük. Persze felbecsülhetetlen segítség, ha már kezdeteknél vadvirágmagokkal szórják be az adott területet, és nem pusztán a természetre van bízva a folyamat. Nagykovácsiban számtalan helyen találkozni ennek a spontán elvadulásnak a csíráival: minden egyes magára hagyott, elhanyagolt telken és útmenti sávban. Az összetéveszthetetlenül gyönyörű kék búzavirágok keverednek a nagy területeket meghódítani képes, és egyébként nagyon vidám virágkavalkádot létrehozó egynyári seprencékkel, a kivadult macskamenták együtt nőnek pipacsokkal, a cickafarkak a százszorszépekkel, a pitypangok a...a sor végtelen, színes, változatos, és az istenadta nép egy adott részének a szemében: gazos, gyomos.

Az élet utat tör. Mindenütt. És ez is lehet szép. Nagykovácsi zöldje is szívesen vadulna...és meg is teszi, ha pihen a kasza.

Persze, igaz: az özönnövények, amelyek kiszorítják az őshonos növénytársulásokat és életközösségeket, nem tartoznak a védendő kategóriába. Ezekből – sok esetben egykoron dísznövényként behozott – a növényekből akár egyetlen egy is sok lehet (pl. százmillió magot szór el), így elég alapos utánajárást igényel, hogy mi az, amelynek az elültetése, megtartása, gondozása nem hasznot, hanem kárt okoz.

A poszt háttéranyagát kutatva meglepődve értesültem róla, hogy még erre a csekély, 300.000 m²-nyi fővárosi területre sincs elegendő, a mi klimatikus viszonyainkhoz megfelelő vadvirág vetőmag, a külföldi (holland, angol, német) vadvirág magok pedig itthon ökológiai kockázatot (kiszorítják a hazai növényeket) jelentenek Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze szerint. Beszerezni is nagyon nehéz ilyen őshonos virágmagkeverékeket. Félreértés ne essék, én elhiszem neki, ez a munkája, és láthatóan szereti is csinálni, élvezet olvasni az írásait, hallgatni a vele készült interjúkat.

Ehhez képest mondjuk minden kertészet /kertészeti webshop tömve van vadvirágmag-keverékekkel (holland, német, de magyar is akad!), arra késztetve a vásárlók ezreit, hogy maguk is alakítsanak ki odahaza virágos réteket. Szóval itt egy kicsit elvesztem a kertészeti útvesztőben, de bármi is legyen a helyzet vadvirágmag-fronton, nekem bőven elegendő a végeredmény, ha olyan, mint az Attila úton...és megóvják az ártó kezektől.

Mert bármikor felbukkanhat Szentkaszálói Bukovári Balekszandra – akit a Doktorminiszterenök Úr az első adandó alkalommal úgy hajított el, mint egy telefújt papírzsebkendőt – vagy az ő egyik bevadult debilitas alteregója, hogy tetőtől-talpig vegyvédelmi ruhába öltözve belekaszáljon az önmagát építgető, méhlegelőnek kijelölt, és évek óta tervszerűen kaszált, természetes rétbe, kijelentvén, hogy ő itt most irtja a gazt. Mondom, hogy nem lehet kilépni a politikából, soha, sehol. A kampányüzemmódban elpusztított vadvirágos méhlegelő képe lehetne a NER zöldpolitikájának logója. Mellesleg ezzel az akcióval a kutyafülek kínzóját, az egérárpát is segítették abban, hogy megerősödjön (a toklász azt szereti, ha nyírják), és visszavetették a Főkert projektjét, jelen esetben a Kerepesi út osztósávjában, ahol állítólag a kezdetek óta háromszorosára nőtt a biodiverzitás...de aztán jött a Fidesz, kárt okozni, ahogy szokta. Bár, ahogy kiderült, ezúttal akaratlanul sikerült hasznot is hajtania: amikor e közröhejnek számító akciójával a főpolgármester-jelölt néni még annál is jobban lejáratta magát, mint ahogy a kampányban addig sikerült, azzal egy időben sikerült felkeltenie is a figyelmet a biodiverz évelőágyak, illetve a főváros hasonló kertészeti programjai iránt, vagyis lényegében segítette a természet-és környezetvédelem ügyét.

Természetesen mások is gaztengernek gondolják – tévesen – ezeket a vadvirágos méhlegelőket, évelőágyakat, és fújnak, köpködnek, amikor megpillantják a kisebb-nagyobb növényszigeteket a fővárosban. A nagy területen nyíratlan, kaszálatlan vadvirágos rétek valóban szokatlan és új színfoltjai a főváros zöldterületeinek...és bármely más településen is, ahol bátran kísérleteznek ilyesmivel.

Ez a forgalmas utak által határolt méhlegelő szigetet a Kongresszusi Központnál fotóztam le.

Azt nem merném megtippelni, hogy kik vannak többségben: azok, akik tájékozatlanságból és /vagy  tudatlanságból, műveletlenségből, politikai (NER) szimpátiából, szimpla bunkóságból, nettó primitívségből azt gondolják  hogy pl. az utak mentén emelkedő, akár másfél méter magasságú fű-és virágtenger az elhanyagoltság, a főváros nemtörődömségének és lustaságának a bizonyítéka, vagy ők pusztán egy acsarkodó, agresszív és hangos kisebbség, és valójában azok vannak többségben, akik tudják, hogy, amit látnak az egy tervszerű, hasznos, fővárosi zöldpolitika eredménye.

Remélem ez utóbbiak vannak többen. Igazad van, ez biztosan hiú remény.

És ami nálunk hangos és haragos ellenállást és vitát szül, az máshol – pl. a hanyatló Nyugaton – egyszerű rutin. 

"...Elképesztő volt látni Németországban, Hollandiában azt a rengeteg települési zöldterületet, ahol hagyják a növényeket, hadd nőjenek, legyenek méhlegelők, zöldelljenek, nem az a lényeg, hogy kockára, szabályosra legyen minden nyírva, hanem az, hogy sok-sok zöld legyen mindenhol, akár úgy, ahogy a jóisten megadja. Pedig ott nincs is ennyire meleg, mint nálunk, ott több az eső is, sok eleve a víz is. Mellesleg a vízvisszatartásban is komoly szerepük van a növényeknek, az egész szisztéma annyira másképp van alakítva, szinte kiabálóan más szemléletmód fedezhető fel ezeken a helyeken, amerre jártunk, hogy ettől szinte sírni támadt sokszor kedvem..." Coach-Co blog, Koskovics Éva fotói és kommentárja, Nyugaton a helyzet változatlan?

8. Nagykovácsi biodiverz jövője

Ez a poszt nem lenne kerek, ha nem raknék bele nagykovácsi vonatkozást – többek között ezért írtam – hiszen bőven találni ebben a történetben párhuzamokat. Nagykovácsiban visszatérő téma az önkormányzati közterületek állapota, gondozása, fenntartása...kaszálása. Nincs olyan szezon, hogy ez a téma ne jönne elő. Ennek főként az az oka, hogy az önkormányzat szereti emlékeztetni a polgárokat arra, hogy az ingatlan előtti terület rendben tartása az adott ingatlantulajdonos feladata, de a polgárok ilyenkor (és mindig) szintén szeretik emlékeztetni az önkormányzatot arra, hogy először a saját háza táján sepregessen, kaszálgasson, takarítson és tisztogassa a vízelvezető árkokat, és csak aztán verje a tamtamot a lakosság felé.

Okkal és jogosan dobják vissza a labdát az itt élő polgárok? Néha igen. Eleve nem túl életszerű, hogy pl. egy 80 éves telektulajdonos takarítsa az utcán, a háza előtti vízelvezető árkot, mert a földmunka Nagykovácsiban egy külön műfaj, kőkemény meló, irgalmatlan kihívás olykor még egy életerős fiatalembernek is. Ebből – az ároktakarításból – eleve állandó feszültség van, és ez nagy zivatarok idején szokott belobbanni, amikor kiderül, hogy az árkok itt-ott rég eltömődtek. Nem egészen világos, hogy egészen pontosan milyen munkák elvégzésére és meddig is terjed a telektulajdonos felelőssége, és elég sokan felháborodnak ezen, amikor erről olvasnak valahol: van, akinek négy méter széles az utcai oldalkertje a kerítés és az út között, van, akinek ötven centiméter, van, ahol meg nincs is, mert kerítéstől kerítésig beton az egész utca. A lakók többsége a füvet lenyírja az utcán, a telekről az utcára kihajló, és a forgalmat akadályozó ágakat is levágják többnyire, de van tűréshatár a felelősség átvállalásában, bármennyire is óbégat és fenyegetőzik a hivatal. Az utcára telepített növények is sok konfliktust szülnek, és ez is olyan téma, amelynek labdája az önkormányzat asztalán is ott pattog, ebben az ügyben is folyamatos a keménykedés a részükről. Vagy a szomszédok részéről a szomszédok felé. 

Véres kurvanyja cirkusz lenne belőle. Megjelennének a levélírogató, ordítozó, betelefonálgató, unatkozó, nyomorult életű, facebook fúria-hárpiák (ebből 12 egy tucat itt), és ott jelentenék fel, mószerolnák be az illetőt heteken, hónapokon belül, ahol csak tudnák. Pedig, ahogy látható, a nyíratlan, vadvirágos-méhlegelő megvalósítása nem egy bűnös gondolat, sőt, kifejezetten hasznos, minden szempontból környezetbarát hozzáállás: olyan, mint az esőkert, és eddig ilyen sem volt Nagykovácsiban, a közterületen. Most már van, és maga az önkormányzat telepítette. Lehetséges tehát új utakra lépni.

Ráadásul nem csak a polgároknak, de a Nagykovácsi Önkormányzatnak sem mindig egyszerű állandóan harckészültségben állnia fűnyírás fronton: a munka sok, a közterületeket gondozó ember kevés. Ha házon belül nem lehet megoldani a feladatot, és ki kell szervezni vállalkozóknak, akkor nem biztos, hogy megfizethető, vagy igen, de nem két fillér. Sok olyan közterület van, ahol a természet megelőzi a fűkaszás brigádokat: mire kijönnek, már beindult az újgazdag polgári öntudattal felvértezett rinyáló kommandó, hogy "megint milyen gazos az "x" közterület." Az ilyen kritikáknak sok esetben elébe lehetne menni.

Például azzal, hogy Nagykovácsi is csinál ilyen méhlegelő-biodiverz évelőágyakat.

Nem kell feltalálni a kés élét: csak le kell másolni a működő projekteket, tanácsokat kell kérni, fel kell venni a kapcsolatot a megfelelő szakemberekkel a fővárosból, és adoptálni a módszert a helyi viszonyokra, lehetőségekre. Fel kell térképezni az összes erre alkalmas területet a faluban a rendelkezésre álló helyek, benapozás, esőzés (földmegtartás), forgalom-és közlekedésbiztonsági szempontok, vadcsapások, vadátjárók, természetvédelmi szempontok szerint, majd a pénzügyi lehetőségektől függően, lehet szakaszolni a munkát, ezúttal valóban létrehozva egy életképes, tárgyszerű, kézzelfogható, valódi hosszútávú tervet, évekre lebontva. Még oktatási célú hasznosítás szempontjából is érdemes rajta elgondolkozni: jövő generáció, zöld tudatosság, felelősségvállalás, természeti ismeretek, állat és növényvilág...egy ilyen biodiverz évelőágy valójában egy élő kiállítás, egy élő szemléltető eszköz, lehet vinni a gyerekeket az óvodából és az iskolából, egy egészséges séta keretében biológiát, környezetvédelmet tanulni.

Ahogy én látom, Nagykovácsiban nagyon sok olyan hely akad, amely alkalmas lehet ilyen évelőágyak megteremtésére: méretben is lehetnek különbözőek, faluszerte elszórva, akár több száz sziget, tehát nem kell ezeknek feltétlenül olyan nagynak lenniük, mint az Attila úton, de még erre is bőven látok alkalmas helyszínt. 

Nagykovácsiban – a közterületeken belül – leginkább a főközlekedési utak mentén tapasztalható meg a szabadon felmagzó vegetáció ereje: kiaknázatlan, vagy ha úgy tetszik a természetes vadságában akár ebben a formájában is remekül kiaknázható területek ezek...például az egyik szomszédom kutyájának, aki imádja ezeket felfedezni, amennyiben nem figyelek oda eléggé, és hirtelen beleveti magát ebbe a spontán-dzsungelbe, mindenki nagy örömére, terjesztve és szétszórva a magoncokat, begyűjtve a bogáncsokat, toklászokat, tüskéket és minden egyebet, ami ebben a pompás vadvirágos-réti kezdeményben megtalálható. Értelemszerűen egy, az Attila úton található évelőágy itteni megvalósítása esetében már nem lenne annyira hasznos, ha bárki beengedné a kutyáját a virágok közé, összetörni a növényeket, márpedig ez is egy megoldandó feladat lenne, tekintve, hogy a faluban napi szinten találkozni olyannal, hogy valaki simán hagyja, hogy a kutyái letapossák és beleszarjanak a mások által gondozott, utcai virágágyásokba. Nem a kutyák hibája ez, nem rájuk kell haragudni ilyenkor.

Kétségtelenül nálunk is bekövetkezne az, ami Budapesten: lennének, akik gazosnak vélnének egy-egy ilyen területet. Az előzetes tájékoztatás, a jó kommunikáció kivédhetné ezeknek a támadásoknak a többségét, és az adott méhlegelőt kitáblázva is tudomására lehetne hozni a polgároknak, hogy mi az, amit látnak. Nyilván kell hozzá rugalmasság, kezdeményezőkészség, türelem, kitartás, de a hosszútávú haszon megfizethetetlen. Egyrészt környezetvédelmi szempontból, másrészt edukációs hatása révén lenne hasznos, harmadrészt időben, szervezésben és anyagi értelemben is levenné a gondok egy részét az önkormányzat válláról, mert jelentősen csökkenne a szezonban a szükséges kaszálások száma.

És persze minden egyes kerten belül is létre lehet hozni ilyen vadvirágos szigeteket: egy nyíratlan, kaszálatlan csík vagy egyetlen négyzetméternyi folt is elég ehhez, és máris több ezer aprócska, vadvirágos biodiverz évelőágy színesíti a kerteket, akár lekerítve, hangsúlyosan, határok közé szorítva. Igen, igaz: Nagykovácsiban rengeteg ápolt, gondozott díszkert önmagában is dús méhlegelő, mert olyan növénytársulások alkotják, ahol a tulajdonos eleve figyelt erre, és ránézésre ezekben egyáltalán nincs szükség arra, hogy legyen bennük még egy szabadon burjánzó növényekkel teli kis földdarab is. De ilyenkor idézzük fel Európa egyik leghíresebb kertészének tanácsait, és máris új színben látjuk ezt a kérdést: tökéletes összhang alakítható ki a legkülönbözőbb módon gondozott kerti területek között, akár egyetlen kerten belül is.

Könyvajánló, bár aki ismeri a sorozatot a TV-ből vagy az itthon is kapható kertészeti folyóiratokból a szerző gondolatait, annak nem nagyon kell bemutatni az írót. Monty Don: A kertészkedés öröme. Nagyon drága könyv, és kihagyhatatlan: tanulságokkal teli kertészeti útmutató és kertészeti kultúrtörténet is, szórakoztató, könnyed stílusban, rengeteg információval és sok fotóval.

A Vérmezőn is megfér egymás közvetlen közelében a szabályosra lenyírt pázsit és a biodiverz, zabolátlan évelőágy, egy bicikliút szélességnyire tőle. 

Megpróbálom fotókon keresztül visszaadni a látványt azoknak, akiknek Budapest az messzi külföld, de ha van rá lehetőséged, nézd meg személyesen is, akár jövő nyáron, bármikor virágzás után-kaszálás előtt, az Attila úton, hátha egyszer elsodorják ezt is a zord idők, mint annyi más szépséget ebben a szomorú országban.

Több kép: zord indafoto