Az alább közlöm, Nagykovácsi jegyzőjével folytatott levelezésem másolatának szó szerinti, témába vágó lényegét. 

2004, jégvihar Nagykovácsiban / levelek jégburokban

Az alábbi poszt egy levélváltás szó szerinti másolata és a tanulságok leszűrése. 

2015. December 9.-én, 8.31-kor, a  Nagykovácsi jégkatasztrófáről szóló 3. részes szösszenetem (1. Majd, ha fagy, 2. Fagypont 3. Tegnap már késő lesz) lezárásaként  információ-kéréssel fordultam a Nagykovácsi Önkormányzathoz. A levelet elküldtem mindenkinek, akiről úgy gondoltam kompetens, és hasznos, ha látja.

Nem, nem a 2014. decemberi, hanem a 2004-es jégvihar hatása, a kertünkben: levelek és egy 3 mm-es ág, öt centiméteres jégburokban

Mint nyilván mindenkinek, a civil  jelenlét és a vészhelyzetek kapcsolatáról több személyes élményem is van, bár -hogy témaközeli példát említsek-  nekem nagyon tetszik annak az angol fiatalembernek a története is, aki addig erősködött a jégkatasztrófa idején, míg a készenléti szolgálat beöltöztette teljes védőfelszerelésbe, és hagyta dolgozni, és az öt percenként hálálkodó idős hölgy esete, aki a gallyak romjait gereblyézte az utcán. Sok ilyen, ehhez hasonló élménnyel gazdagodhatott a falu emlékezete, e 48 óra alatt.

♦

20 évvel ezelőtt, egy régi lakóhelyemen, kigyulladt a velünk szemközti ház, hajnali háromkor. Hívtam a tűzoltókat, átrohantam, kihúztam egy kínait az ablakon keresztül a lángoló szobából, és felvertem a szomszédokat, hogy meneküljenek. Azóta is rendszeresen eszembe jut, mekkora marhaságot csináltam, és szabályosan lever a víz a gondolatra. Mi van, ha berobban a gáz, vagy az idióta kínai, egy egész, csempészett tűzijátékokkal telenyomott raktárat rejteget a hátsó szobában? Játszom ott a fekete öves úttörőt, aztán darabokra tép a detonáció. Akkor, ott, hajnalban, csak fáradt voltam, és aludni akartam végre. A tűzoltók megdicsértek. Legyintettem, röhögtem. 

Nem sokkal később, egy pusztító szélvihar nyomán, kimentem az utcára segíteni a tűzoltóknak, ahol  a gallyak ezrével hevertek a földön, és lógtak a fákról, a megsérült lombkoronák takarásában. Odajött hozzám egy tűzoltó, megdicsérte a polgári öntudatomat, és nagyon udvariasan, mosolyogva megkért, hogy azonnal húzzak a picsába, mielőtt a fejemre esik egy faág, mert neki bőven elég, hogy a munkájára, a saját, valamint a kollégái testi épségére figyel, nemhogy a idióta civilekre. Röhögtem.

Ami 2014 decemberén történt itt, egyrészt magában hordozza a pozitív megerősítéseket, másrészt a vegytiszta röhej forrását. Én már nem sok mindenen tudok röhögni, pedig inkább röhögni kéne lassan falun, országon, világon, mindenen. 

Korong a hálóban. Média kipipálva. Második rész. Téma: az emberi tényező.

♦

A jégkatasztrófa idején otthon tartózkodtam, tömtem a kandallókat szakadatlanul, és próbáltam menteni a kertünk, utcánk növényeit. Mintha egy körkörösen kiépített ágyúállás közepén éltem volna vasárnap estétől szerda reggelig: hallgattam, ahogy a környék és a Nagyszénás fái,  iszonyú dörrenés és harsogva lezúduló jégzápor közepette szétrobbannak, és az egyetlen közösségi tevékenység, amiben valószínűleg osztoztam, az ennek a megrendítő élménynek az átélése volt.

 ♦

A jég hátán is megél ?

Törvény szerint, katasztrófahelyzetben, a helyi irányítás vezetője és felelőse, a polgármester. Ez akkor is így van, ha jelen esetben, Fegyveres-Fiskál Gábor külsős alpolgármesterre korábban rábízták a katasztrófavédelemmel kapcsolatos részfeladatokat, akit, e tekintetben, szintén bármiféle előképzettség nélkül lökött a Föld Ősanya, a szigorlati vizsgára. 

A Vén Csont hidegvérrel nyomta a mohazöldfülű, és mohazöld kapucnis Polgármester Asszonyt a mélyvíz jégpáncélja alá. Kiszelné Mohos Katalin, alig belemelegedve (jó szó) a bársonyszékbe, rögtön, egy hivatalosan is katasztrófahelyzetnek nyilvánított krízishelyzet kellős közepén találta magát. De ahhoz képest, hogy előzőleg, az önkormányzati választás idején, a politikai kampányok jellegzetes hátsó udvaraiban (pletyka/utcai szintű karaktergyilkosság/szurka-piszka) mennyiszer alázták és “óvónénizték”: állta a jeget. E tekintetben jó teljesítményt nyújtott. Egy átlagos képességű politikus simán bedobja a törölközőt ilyen helyzetben, bár az igaz, hogy a CBA beruházás ellendrukkerei szerint -mint azt oly felhevülten és tapssal kísérve kifejtették 2015. Júniusban, - Kiszelné Mohos Katalin pl. egyáltalán nem tekinthető átlagos politikusnak, különösen, ha a kampányígéreteinek megszegéséről van szó. Pontosabban, nagyon is az.

Zúzmarásan

Nagy tréfamester az Öreg. Igen, Ő. A Teremtő. Így hívom, az Öreg, jóban vagyunk, már megbékéltünk egymás rigolyáival. Időnként leteremti a teremtményeit. Az Öreg.

Nekem inkább Öreglány. A Természet-Anya. A Föld-Ősanya. Milliárd éves Vén Csont. Mindig elemében van. Mind a négy elemében van. Föld, Víz, Tűz, Levegő: mindez az Övé, és Önmaga mindez. Önmagát pusztítva rombol, és önmagát megújítva épít.

Hívhatod Istennek. Sorsnak. Földi/meteorológiai jelenségek együttesének. Mindegy, hogy minek nevezed.

Ha tombolni kezd, baj van. Ez biztos.

Amikor a kevély, dölyfös, pökhendi, és a civilizációs-technikai téveszméi által befolyásolt faj, az Ember, túlságosan elkanászodik, és önmagát a Föld urának tekintve, végtelen kapzsisággal és kegyetlenséggel, vakon süketen és némán reagálva minden figyelmeztő jelre, pusztítja el az egyetlen életteret, melyben élni képes, az Öreglány apró globális, és lokális traumákkal kedveskedve löki őt vissza a csüggesztő valóság szomorú talajára. Ilyenkor rövid, tömör üzenetben hozza tudomására az elfelejtett igazságot: Nulla vagy. Semmi vagy. Az egyetlen, és utolsó tévedésem vagy. Egy evoluciós harakiri. Mit tettél az ajándékommal? Bekaphatod a fészbukodat, nesze itt van neked egy földrengés. Puszikállak.

A háborúkat/terrort/ipari katasztrófákat és hasonszörű társaikat -kivételesen- nem ideszámítva, egy dolog biztos: az Öreglány dühével és szarkasztikus humorával szemben, mindenki csak önmagára, tudására, fizikai és szellemi erejére, és a vele sorsközösségben élő embertársaira, illetve domesztikált állattársainak speciális csoportjaira számíthat. Nincs jobb közösségépítő, közösségfejlesztő, csoporterősítő, az összetartozás és az egymásra utaltság érzését mélyítő terápia, mint egy remekbe szabott természeti katasztrófa.

Az Öreglány ötlettára kimeríthetetlen: aktív tűzhányók, cunamik, özönvízszerű esőzések, földrésznyi ivóvízhiány, földcsuszamlások, lavinák, pusztító aszály és biblikus éhínségek, hóviharok, tornádók, hurrikánok…igazi poéngyár. Mindez megfejelve a földet-vizet-levegőt érő környezetszennyezés, és a túlnépesedés pestise által okozott jóvátehetetlen természeti károkkal: ideális táptalaj az “együttműködési tréningnek.”

Egy évvel ezelőtt, 2014. Decemberének első napjaiban, Nagykovácsi lakóközössége is abban az örömtelen, de mindenképpen kijózanító helyzetben találta magát, hogy átélhette a zord hangulatban ébredő Természet-Anya téli ölelésének súlyát. Nagy buli volt. Történelmi.

1. 

”A Helyi Választási Iroda közleménye

1. Alap

CBA-Príma, népszavazási kezdeményezés, első kör, második nekifutás: pipa.

Nagykovácsi Helyi Választási Bizottságának (HVB) határozata, hitelesítette az Új faluközpont (Vk-1) területére tervezett, CBA-Príma (Linum Udvar) beruházás sorsáról döntő népszavazási kérdést.

A népszavazás lényegét egyetlen mondat megváltoztatása képezi. Ez a mondat Nagykovácsi Helyi Építési Szabályzatában található, a 16.§ alatt.

A kérdés a választópolgár számára egyértelműen eldönthető, a kérdés támogatása esetén világosan látszik belőle annak következménye, vagyis, hogy a választópolgár milyen tartalmú jogalkotásra kívánja kötelezi az Nagykovácsi Önkormányzatot. → ezt a szép mondatot innen formáltam át, mit tesz a véletlen, tökéletesen friss, aktuális, témába vág. A  Törvény pontos szövege szerint: “39. § (1) A helyi népszavazásra javasolt kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni, továbbá a helyi népszavazás eredménye alapján a képviselő-testület el tudja dönteni, hogy terheli-e döntéshozatali kötelezettség, és ha igen, milyen döntés meghozatalára köteles.”

Ezt hívják úgy egyébként, hogy megfelel az egyértelműség kritériumának, ami egy népszavazásra bocsátott kérdés benyújtásának/hitelesítésének egyik legfontosabb feltétele. 

Az egyértelműség jegyében idependítenék néhány nyílvesszőt, van még hely bőven a céltábla közepén.

A Szigligeti Arborétum, 2011. augusztus / képgaléria

♦

Ki mer ma?

Nem tudom, hogy mit tartanak a Fideszben a környezetvédelemről, de remélem, hogy Illés Zoltán nem az igazat mondta. Ám ha ez mégis igaz lenne, amit állított, akkor nem jósolok magasra szárnyaló politikai karriert a Nagykovácsi Önkormányzat azon -jelenlegi és jövendőbeli- polgármestereinek-alpolgármestereinek és képviselőinek, akik akár párttagként, akár támogatottként, a narancsfák árnyékában akarták felépíteni a jövőjüket…és mindeközben felkarolnak efféle “szoft ügyeket”, mint a Békás-tó revitalizációja. Ilyen pedigrével valószínűleg nem lehet hasítani a Főnök előtt. Esetleg egy Stadion. Vagy egy Vitrin. Az igen, az már döfi. De Békás-tó?!? Jóhogynem Dékás-tó.

Én azért, mint kert-és természetbarát, véresszájú környezetvédő, magyar polgár és nagykovácsi lakos, szeretném mély és őszinte Köszönetemet kifejezni azoknak, akik mégis úgy gondolják, érdemes legalább kutakodni a témában, és megvizsgálni a pénzügyi-fizikai-szellemi kapacitásokat, amelyek segítségével ez a projekt esetleg újratölthető. Már magát a szándékot is dicséret illeti. Sőt, én minden ilyen és ehhez hasonló kezdeményezést – most erősen megkapaszkodsz a széked karfájában, de úgy, hogy az ujjaid elfehéredjenek az erőfeszítéstől, mert rettenetes, iszonyú, borzalmas szó következik – hazafias cselekedetnek tartok.

Durva, mi? Szójjá’ Brüsszelnek.

Nagykovácsi, Békás-tó, 2014. március

♦

A Békás-tó.

Maradjunk annyiban: a névadók nem erőltették véresre a fantáziájukat a keresztelőkor. Ha ebben az országban minden tavat, kisebb-nagyobb vizes élőhelyet, lápot, zsombékost, időszakos vízgyűjtő területet és büszkeségre okot adó pocsolyát, amelyben megtelepnek e vidáman kuruttyoló kétéltűek, Békás-tónak neveztek volna el, akkor Finnország mintájára mi lehetnénk az (ezer) egymillió Békás-tó országa. Nem vagyunk, hála azoknak, akik más nevet kerestek saját vizes nevezetességeiknek.

De a névadás visszafogottan igényes voltától függetlenül igaz: Nagykovácsinak is van saját tava. Tóvidéke: több tó együttese.

Olvastam az októberi Böngésző, Kedvenc helyem Nagykovácsiban sorozatában, hogy az Alpolgármester-asszonynak ez a Tóvidék a “kedvenc helye“ és “ szemétszedés közben” ismét ihletük támadt, újra előkaparták a pincéből a megsárgult papírokat, akarom mondani “felkutatták a meglévő tanulmányokat”, “tárgyalnak”, “egyeztetnek”. Hajrá.

Akkor dobok egy stílusomhoz illeszkedően rövid eszmefuttatást ide, a Tóvidékről, hogy ne maradjon le az olvasó se a lényegről.

(Frissítés: ez a blogposzt a Nagykovácsi lakóövezeteit bemutató poszt-sorozat megelőlegezett darabja volt, a CBA-krónikához kapcsolódva. Nehéz a blogger élete: néha muszáj előreszaladnia, és belekapnia egy-egy téma szeletébe, itt is ez történt, de most, hogy három évvel később felkerült a vezérposzt, így már a sorozat szerves része.)

♣

A Nagyszénás-kert

Vagy Nagyszénáskert. Esetleg Nagy-Szénás-kert. Víz. Kereszt. Vagy amit akartok.

Nagykovácsi egyik, egykori mezőgazdasági területe. Sok évvel azután is, hogy minden mezőgazdasági munka abbamaradt a Nagyszénás-kertben, a légifotók és a műholdfelvételek még mindig jól kirajzolták az évszázadokig művelt, trágyázott födterület, egymástól tökéletesen elkülöníthető sávjait. Ez, a Nagy-Szénás természetes vízgyűjtő területeként is funkcionáló lapály lett kárpótlási földként kijelölve a rendszerváltás után. Felosztották, felparcellázták, felcsíkozták, mint az almáspitét.  A Lombos, a Nagyszénás, a Szeles utca  illetve a Virágos sétány határolja, saját számításom alapján, területe durván 35 hektár. A legkisebb kialakítható telekméretet 900 négyzetméterben határozták meg. Természetesen mostanra több egymás melletti telek is közös tulajdonoshoz került, -maximum 4000 négyzetméterig lehet egyesíteni a telkeket- így a Nagyszénás-kert parcellázási szerkezete már megváltozott: ez elég sok helyen, a felépült házak méretén is látszik.