Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Zord idők

Vágta a döglött lovon 2.

Avagy, aki nyeregben érzi magát, még nem biztos, hogy tud lovagolni

2016. március 09. - zord íjász

Az  NVI-balhéról, a reakciókról, és Dr. Lovas felbukkanásáról minden itt, az első részben.

Dakota indián, Library of Congress

Jöjjön el a Mi országunk

Zakatolnék egy kicsit az Irónia-expresszen.

Azt mondják/pletykálják suttogva, suttyomban, négyszemközt, a bukott baloldal liberálbolsevik, rémhírterjesztő, frusztrált hazudozói, hogy aki ebben az országban politikai értelemben nem védett, pláne nem mentelmi jog által védett polgárként, tehát közügyek iránt érdeklődő, független magánszemélyként ki meri nyitni a pofáját, és a regnáló Fidesz-KDNP kormányzatot/képviselőit/híveit/csókosait akár a legcsekélyebb mértékben kritizálni, támadni meri, vagy annak céljaival és ideológiájával szembehelyezkedve ellenvéleményt fogalmaz meg, annak levadásszák a családját, vagyis egzisztenciális értelemben tönkreteszik, őt és/vagy családtagjait kirúgatják a munkahelyéről, megfélemlítik, vegzálni kezdik, elzárják előle a pénzcsapokat, vállalkozásait ellehetetlenítik, gazdasági és társadalmi értelemben elszívják körülötte a levegőt, a személyére/cégére szabott törvényeket hoznak, hogy kiszorítsák minden lehetőségből, mondvacsinált indokokkal meghurcolják a nevét, 50 évre visszamenőleg felderítik a családi és rokoni múltjának minden részletét, vélt vagy valós szennyesét, titkát, de ha csak annyit találnak, hogy óvodáskorában elvette a Pannika sajtosszendvicsét, azt is felhasználják ellene, és propagandagépezetük segítségével a nap 24 órájában sulykolva a megszerzett információkat, bemocskolják és besározzák, lelkileg összetörik az illetőt. Összetörik az életét. Bármely kis településen, ahol mindenki ismer mindenkit, és ahol a személyes adatok gyorsan kikerülnek, gazdát cserélnek és eljutnak a megfelelő humanoidokhoz, ez a fajta zaklatás természetesen hatványozottabban és direktebb formában jelentkezhetne: hajnalonként megcsörrenő telefon, megmérgezett kutya, felakasztott macska, kromofággal leöntött autó, helyi médiaszereplések elutasítása, kommunikációs karantén, pl. megszaporodó ANTSZ ellenőrzések a vállalkozásnál, kiszorítás a fősodorból minden területen. Ilyeneket terjesztenek ezek.

De ez persze nincs így, ezt mindenki tudja, aki tájékozódik. Vagy mégis így van? (mégis) Ez pusztán a társadalom demokratikus szövetét romboló politikai bomlasztó-marketing szamizdatos túlzása. Vagy nem az?(nem) A szomorú vicc az, hogy a szocialista-liberális kormányzat alatt pontosan ugyanezeket terjesztették az akkori hatalomról, csak akkor a bukott konzervatív-jobboldal rémhírtejesztő, frusztrált hazudozói élték ki ilyen beteges módon a kudarcaikat...és tényleg.

Persze ez a módszertan több szempontból is kockázatos is lehet. Nem mindenki hátrálna meg a hatalom gőgjétől és agressziójától: előfordulhat, hogy visszanyal a fagyi, és a szerepek felcserélődnek. Aki nyeregben érzi magát, még nem biztos, hogy tud lovagolni. Ha tud, akkor sem biztos, hogy fog. Az elbizakodottság birodalmakat döntött már romba.

A demokrácia akkor szűnik meg létezni, ha már nem hiszünk benne, tanította nekünk egy mélyen filozófikus filmalkotás. Én még nem vesztettem el a hitemet a demokráciában. Magyarországban sem. Mások már temetik, én nem. Lehet, hogy ez egy nehézkes, visszaélésekkel, korrupcióval, mutyikkal, hibákkal tarkított, és tökéletlenül működő demokrácia, -tehát pontosan ugyanolyan, mint az elmúlt 26 évben mindig- de attól még demokrácia. Inkább élsz te 10 évet ebben a sokat ócsárolt demokráciában, mint Szomáliában 10 percet. De valószínűleg az is igaz, hogy ilyen lökdösődő időkben, inkább élnél a bármely más demokráciában 10 évet, mint ebben itt, 10 percet. De ez még akkor is egy demokrácia. Simicska is megtarthatta pl. az összenyomorgatott hirdetőoszlopait, (frissítés: ja, végül nem, úgy tűnik ennyire azért nem nagy az a kurva demokrácia e kies honban) és ahogy elnézem, kb. 15 év múlva, a főváros ellen indított pere is véget ér. A Kúria is elmeszelte -az adott részben- az NVB-t. Na ugye.

Gyáva népnek nincs hazájaA vallásom is tiltja, hogy engem a saját, szent, magyar hazámban, bárki megfélemlíthessen. Nem mintha bárki megpróbálkozott volna valaha is ezzel. Hiába, van annak haszna, ha valaki 195 cm, 110 kg és olyan ronda, mint én. 193 cm: ahogy öregszem, lassan meghajlok az Úr akarata előtt.

 

Nagyszerű dolog, hogy minden hozzászólásomat, amit a 2010 és 2014 között, a már eltűnt nagykovácsi.net Civil Közösségi Hírportál Fórumára felraktam, elmentettem, így most, egy kövér öt évvel ezelőtti írásművemet leporolva, újraszerkesztve, ismét rácsodálkozhatok arra, hogy a világ nem változott semmit, és minden megállapításom, amit akkoriban tettem, ma is ugyanúgy megállja a helyét. Igen, veregetem a vállamat, jól látod.

Házhoz jött a téma. Hiába próbálok védekezni, hiába próbálom kizárni a külvilágot.

Lehet, hogy Dr. Lovas civilben és kétgyermekes apukaként, a legjobb fej a világon, de sajnos ez teljesen lényegtelen, mert az egyetlen, ami a vizsgálat tárgya alá esik, az a közéletben/politikusként/NVB tagként/helyi önkormányzatnál végzett munkája, amivel honfitársai életét befolyásolhatja, és e tekintetben az eredmény: lesújtó.

Könnyű bizonyítani.

Figyelmeztetés: mélyre kell merülni. Nem lesz benne semmi öröm. Odalent csak a politika ocsmány bűze fogad. Én szóltam. Csak akkor olvass tovább, ha felkészültél.

Tovább

Vágta a döglött lovon 1.

Avagy, aki nyeregben érzi magát, még nem biztos, hogy tud lovagolni

 

Dakota indián, Library of Congress

Az NVI-gate

  • Van róla jegyzőkönyv. Megrendítő olvasmány. Eljön majd az idő, amikor vizsgaanyag lesz még az érettségin is.
  • Van róla határozat.
  • Van róla felülbírálati döntés, a Kúria által.

Van róla minden, mindenhol. Elemzés, beszámoló, vita, vélemény, sajtóanyagok, nyilatkozatok, közlemények… minden hírportál és tv híradó ezzel van tele, rogyásig. Nekem, mint magyar állampolgárnak és aktív hírfogyasztónak, természetesen, mindez fontos, de ettől még nem foglalkoznék vele itt. Ahogy a fülszövegben is olvasható, ebben a blogban kizárólag Nagykovácsi a téma. Ráadásul csak akkor kerül a politika, ha elkerülhetetlen. Tény, hogy gyakran az. De az -többnyire- helyi politika. Van száz másik blog, ami az országos politika napi aktualitásait boncolja, nem kell ebből még egy ebbe a szériába. Politikai mocsokból, Nagykovácsinak is jutott bőven. Mostanában, jóval kevesebb, Áldassék az Úr neve.

Elkövettem azonban azt a hibát, hogy a napi hírvadászat közben, rákattintottam erre a cikkre is. Itt olvastam el először ezeknek a Nemzeti Választási Bizottságban ülő embereknek a nevét, akik szerint ejnye-ejnye, nohát és bejnye, jééé és érdekes, de egyébként nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk, éskülönbenismegegyébként. 

Na, és kit találtam a fotókkal illusztrált névsorban? 

Tovább

Mit ültessünk a kertünkbe, Nagykovácsiban? - 5. fejezet

Zöld oldal 7. - Nagykovácsi kertek, parkok — Kertünk, lelkünk, avagy egyensúly és útkeresés a vágyak, álmok, lehetőségek özöndzsungelében, avagy mit bír el egy nagykovácsi kert, és mi az, amit nem

Dísznövények a kertben

Kósa Géza előadása az Öregiskolában, 2013. február 25.-én

Újraszerkesztett, frissített beszámoló

Mottó 1.: “Minden kert legfontosabb alapnövénye a pázsit mellett, a fa és a cserje, mert ezek – a fák és a cserjék – adják meg a kert szerkezetét, ez a legfontosabb építőanyagunk, ehhez fogjuk a lágyszárú, évelő, és hagymás növényeket hozzátársítani.” (Kósa Géza)

Mottó 2.: “…Ha boldog akarsz lenni egy életen át: legyél kertész.” (különböző változatokban létező javaslatok végső lezárása, internetes falfirka, és állítólag japán közmondás.)

  • Az első fejezet itt  
  • A második fejezet itt 
  • A harmadik fejezet itt 
  • A negyedik fejezet itt olvasható

Az ötödik fejezet előzetese:

  • a gyümölcsfákról 
  • oltványok, nagyüzemi termesztés és házi kertek, BBBeton kemény körteágak, növénytársítások röviden
  • szakirodalom

Tovább

Mit ültessünk a kertünkbe, Nagykovácsiban? - 4. fejezet

Zöld oldal 6. - Nagykovácsi kertek, parkok — Kertünk, lelkünk, avagy egyensúly és útkeresés a vágyak, álmok, lehetőségek özöndzsungelében, avagy mit bír el egy nagykovácsi kert, és mi az, amit nem

Dísznövények a kertben

Kósa Géza előadása az Öregiskolában, 2013. február 25.-én

Újraszerkesztett, frissített beszámoló

Mottó 1.: “Minden kert legfontosabb alapnövénye a pázsit mellett, a fa és a cserje, mert ezek – a fák és a cserjék – adják meg a kert szerkezetét, ez a legfontosabb építőanyagunk, ehhez fogjuk a lágyszárú, évelő, és hagymás növényeket hozzátársítani.” (Kósa Géza)

Mottó 2.: “…Ha boldog akarsz lenni egy életen át: legyél kertész.” (különböző változatokban létező javaslatok végső lezárása, internetes falfirka, és állítólag japán közmondás)

  • Az első fejezet itt  
  • A második fejezet itt 
  • A harmadik fejezet itt olvasható

A negyedik fejezet előzetese:

  • a nem kívánatos növények listája
  • Aknázómoly, Coca-cola, Big Mac, Filoxéra, pótkávé két indiánölés között

Tovább

Mit ültessünk a kertünkbe, Nagykovácsiban? - 3. fejezet

Zöld oldal 5. - Nagykovácsi kertek, parkok — Kertünk, lelkünk, avagy egyensúly és útkeresés a vágyak, álmok, lehetőségek özöndzsungelében, avagy mit bír el egy nagykovácsi kert, és mi az, amit nem

Dísznövények a kertben

Kósa Géza előadása az Öregiskolában, 2013. február 25.-én

Újraszerkesztett, frissített beszámoló

Mottó 1.: “Minden kert legfontosabb alapnövénye a pázsit mellett, a fa és a cserje, mert ezek – a fák és a cserjék – adják meg a kert szerkezetét, ez a legfontosabb építőanyagunk, ehhez fogjuk a lágyszárú, évelő, és hagymás növényeket hozzátársítani.” (Kósa Géza)

Mottó 2.: “…Ha boldog akarsz lenni egy életen át: legyél kertész.” (különböző változatokban létező javaslatok végső lezárása, internetes falfirka és állítólag japán közmondás.)

  • Az első fejezet itt 
  • A második fejezet itt olvasható. 

A harmadik fejezet előzetese:

  • a fákról
  • a faiskolákról és a választékról
  • a nagykovácsi kertekről
  • az ajánlott növények listája, valamint brekegő béka, selyem, koreai sörök és megsütött hernyók, hárs tea, ginkgo tea, szilfavész, lepkék

Tovább

Mit ültessünk a kertünkbe, Nagykovácsiban? - 2. fejezet

Zöld oldal 4. - Nagykovácsi kertek, parkok — Kertünk, lelkünk, avagy egyensúly és útkeresés a vágyak, álmok, lehetőségek özöndzsungelében, avagy mit bír el egy nagykovácsi kert, és mi az, amit nem

Dísznövények a kertben

Kósa Géza előadása az Öregiskolában, 2013. február 25.-én

Újraszerkesztett, frissített beszámoló

Mottó 1.: “Minden kert legfontosabb alapnövénye a pázsit mellett, a fa és a cserje, mert ezek – a fák és a cserjék – adják meg a kert szerkezetét, ez a legfontosabb építőanyagunk, ehhez fogjuk a lágyszárú, évelő, és hagymás növényeket hozzátársítani.” (Kósa Géza)

Mottó 2.: “…Ha boldog akarsz lenni egy életen át: legyél kertész.” (különböző változatokban létező javaslatok végső lezárása, internetes falfirka, és állítólag japán közmondás.)

Az első fejezet itt olvasható. 

A második fejezet előzetese:

  • általános hibák
  • ember és környezetének kapcsolata,
  • az ember és a növények kapcsolata,
  • a kertészet filozófiája,
  • az iskolai oktatás, avagy a kertkultúra szomorú valósága e kies rögön
  • Ó, Britannia
  • özönnövények/invazív fajok, avagy a főbűnösök
  • őshonos és idegenföldi fajok egyensúlya

Tovább

Mit ültessünk a kertünkbe, Nagykovácsiban? - 1. fejezet

Zöld oldal 3. - Nagykovácsi kertek, parkok — Kertünk, lelkünk, avagy egyensúly és útkeresés a vágyak, álmok, lehetőségek özöndzsungelében, avagy mit bír el egy nagykovácsi kert, és mi az, amit nem

Dísznövények a kertben

Kósa Géza előadása az Öregiskolában, 2013. február 25.-én

Újraszerkesztett, frissített beszámoló

Mottó 1.: “Minden kert legfontosabb alapnövénye a pázsit mellett, a fa és a cserje, mert ezek – a fák és a cserjék – adják meg a kert szerkezetét, ez a legfontosabb építőanyagunk, ehhez fogjuk a lágyszárú, évelő, és hagymás növényeket hozzátársítani.” (Kósa Géza)

Mottó 2: “…Ha boldog akarsz lenni egy életen át: legyél kertész.” (különböző változatokban létező javaslatok végső lezárása, internetes falfirka és állítólag japán közmondás.)

Az első fejezet előzetese:

  • Mi a kert?
  • kertek a történelemben
  • az angolok és a kertkultúra
  • az Amatőr Profik Nagy Tömege
  • Nagykovácsi kertjeinek kitettsége
  • Vácrátót, 25.000.000 aranypengő, és a növények legyilkolása
  • Coffee Table Book
  • a csapdákról

Tovább

Házaló 2. - Építő energiák

Az autonóm ház, avagy a lehetőségek kutatása és egy többszörös krízishelyzetre adott válaszreakció bemutatása, egy nagyon, de nagyon szigorúan politikamentes előadás keretében

Autonóm ház, települési stratégiák

Ertsey Attila előadása

Öregiskola, 2014. február 14. 

Újraszerkesztett, frissített beszámoló.

Mottó 1.: ”…de tényleg nem szeretnék politizálni…” (Ertsey Attila szavai az előadáson)

Mottó 2.“…Egy régi, intellektualizmusba dermedt világ döglődik egy háború küszöbén. Ahelyett, hogy erről beszélnénk, és egy élhető jövő alapjait kezdenénk lerakni, egymást gyalázzuk, alázzuk, mintha ez lenne a legfontosabb. Mintha a jövő egy kis szeletét időnek előtte megidéznénk. Bellum Omnes Contra Omnes. Mindenki háborúja mindenki ellen. Mert ez a világ el fog pusztulni. Hamarabb, mint gondolnátok. S ami marad belőle, az nem stílusok, trendek, hanem valami, ami az életet menti át. Egy búzaföld egy sámándob közepén…” (Ertsey Attila válaszleveléből, a Milánói Világkiállítás magyar pavilonja körüli vita kapcsán)

A minden politikától mentes, vitriolos, és kíméletlenül ostorpattogtató előadás első fejezete itt található. A folytatás sem volt megalkuvóbb.

Tovább

Házaló 1. – Építő energiák

Az autonóm ház, avagy a lehetőségek kutatása és egy többszörös krízishelyzetre adott válaszreakció bemutatása, egy nagyon, de nagyon szigorúan politikamentes előadás keretében

Autonóm ház, települési stratégiák

Ertsey Attila előadása

Öregiskola, 2014. február 14. 

Újraszerkesztett, frissített beszámoló

Mottó 1.: …de tényleg nem szeretnék politizálni…” (Ertsey Attila szavai az előadáson)

Mottó 2.“…Egy régi, intellektualizmusba dermedt világ döglődik egy háború küszöbén. Ahelyett, hogy erről beszélnénk, és egy élhető jövő alapjait kezdenénk lerakni, egymást gyalázzuk, alázzuk, mintha ez lenne a legfontosabb. Mintha a jövő egy kis szeletét időnek előtte megidéznénk. Bellum Omnes Contra Omnes. Mindenki háborúja mindenki ellen...Mert ez a világ el fog pusztulni. Hamarabb, mint gondolnátok. S ami marad belőle, az nem stílusok, trendek, hanem valami, ami az életet menti át. Egy búzaföld egy sámándob közepén(Ertsey Attila válaszleveléből, a Milánói Világkiállítás magyar pavilonja körüli vita kapcsán)

Ertsey Attilának ez az előadása: egy roadshow. Az előadókörút állomásai az egyetemi katedrától, az előadótermeken át, az online felületeken és nyomdaipari termékekben megjelent publikációkig, minden fellelhető médiafelület meghódításig megtalálhatóak. Ezt csinálja évek óta. Gyakorlatilag 20 éve. Szívvel-lélekkel, ahogyan a kilátástalan és reménytelen harcokat szokták. És mindezt ráadásul Pató Pál birodalmában, Magyarországon.

Ezzel tulajdonképpen illusztráltam is az általa vállalt feladat nagyságát és nehézségeit. Szemlélet- és gondolkodásmód megreformálására vállalkozni ebben az országban, embert próbáló kihívás.

Tovább

Megpecsételve

Hogyan lehetsz hiteles? — A Törvényszék szerint ehhez mégsem elég egy Príma kérdés!

Ez a régi megkötötte.

Ezt az újat megválasztották.

Ez az új, ezeket meghallgatta.

Ez indexelt.

Ez beadta, de ez elutasította.

Ezek betájolták magukat.

Ez a másik megint beadta, de másként, és ez hitelesítette.

Ez megfellebbezte.

Ez elutasította.

Ez írt róla itt, meg itt, meg itt, meg itt.

 Kérem, oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló. Már nincs. Még nincs. De lesz.

A meccsnek vége.

Vége?

mJv7BpF.gif_350x199 

A Budapest Környéki Törvényszék hivatalosan és végérvényesen elmeszelte a CBA-Príma bevásárlóközpontról szóló legutóbbi népszavazási kezdeményezést. A Helyi Választási Bizottság (HVB) határozatával ellentétben, amely átengedte és hitelesítette, a Törvényszék, a benyújtott népszavazási kérdés hitelesítését megtagadta. A végzés ellen további jogorvoslatnak nincs helye. Ha elolvastad a végzést, akkor tudod: a végzés indoklása, gyakorlatilag teljes egészében kizárja, hogy bármiféle hasonló jellegű, a bevásárlóközpont megépítését megakadályozandó népszavazási kérdés/kezdeményezés sikerrel járjon, és átjusson a szűrőn.

A CBA-Príma megépítése előtt jogilag szabad az út: jelen állapot szerint felépülhet a vk-1-en, az Új faluközpontban, és – hacsak a CBA másként nem dönt– fel is fog épülni ott. 

Tovább
süti beállítások módosítása