Egy revans helyszíne. A 63-as busz Ady Endre utcai megállója, Budapest/Hűvösvölgy felé, a Wattay-Teleki-Tisza kastély előtt, 2020. november 24.-én. zord indafoto
♦
Mottó 1.: "Nem lehet összekeverni, mert ha a Kövér beszélt volna, annak folyik a szar a szájából" (a zseniális és örök életű Hofi Géza, több mint 23 évvel ezelőtt, itt)
Mottó 2.: "A kultúra harci terep." ( A Mester)
Mottó 3.: "... Ebből látszik egyértelműen, hogy a képviselőket egyáltalán nem érdekelte a beadványban megfogalmazott indoklások valódisága, igazolhatósága, megalapozottsága, relevanciája. A döntésük részben a helyi szövetségesek és részben a kormányzati hatalom felé tett ideológiai, eszmei, értékrendi és szimbolikus, mellverdeső hűségeskü kinyilatkoztatása. Egy nettó smúzolás és egy 100 évvel később beérett, eszmei motivációjú elégtételnek, egy visszavágónak, egy politikai-kulturális revansnak az összefonódása.
Falusi léptékben.
Afféle aprócska politikai jegyajándék. Egyrészt a 2019-es választások során szétszakadt tábor két felének, tehát a helyi KDNP és a helyi Fidesz szavazók középre húzásának, ismételt összeterelésének, kibékítésének, tehát a testület mögötti szavazótábor szélesítésre szolgáló mikroszkopikus, de jól lefordítható, értékigazoló gesztus, másrészt a beadványozó felé tett, a helyi játszótér-diplomácia kereti közé illeszkedő összekacsintás, és a nemzeti kultúrharcban vállalt közös haditett.
Adynak a kisöprésével és a képletből való kivonásával a kérelmező és az önkormányzat érdekei egymásra találtak, mindkét fél kinyerte belőle a maga parányi, de szívmelengető hasznát.
Egy buszmegálló átnevezésében."
Mottó 4.: "Kis falu, kis pénz, kis foci." (Tiszán innen, Tiszán túl)
♦
Nem akartam az országos politikával sem foglalkozni az elmúlt időszakban. Tavaly két hónapig egy szót sem írtam, és aztán amikor igen, akkor is a falu emblematikus vadgesztenye fasorának állítottam emléket a blogban, majd a helyi termelői piacnak. Pedig téma az lett volna bőven, amely hűen illeszkedne, illeszkedett volna e zord időkbe, de szándékosan kihagytam szinte az összes ziccert.
Jó, az igaz, hogy a Puzsér Róbert és Tóta W. Árpád között kirobbant pofozkodásba beleszóltam a partvonalról: ezt nem bírtam kihagyni, emellett nem tudtam szó nélkül elmenni, mert választ kerestem többek között arra a kérdésre is, hogy mi, bloggerek, akik tartalmat gyártunk a Blog.hu-ra és ennélfogva az Indexre, vajon a magunk módján kollaboránsként működünk-e közre a rendszer (és az ország!) első számú online platformjának népszerűségében. Mellesleg ezzel teljesen véletlenül sikerült beletrafálnom egy másik balhé kellős közepébe is: a posztnak tehát esélye sem nyílt semmiféle kiemelésre, semmiféle címlapra amiatt, hogy név szerint megemlítettem az egyik szerkesztőt, akiről utóbb kiderült, hogy már hosszú ideje örlődik A Fentről érkező nyomás miatt, és január 3.-án be is adta a lemondását.
Mert van az úgy, hogy az események virágszőnyeget terítenek a falusi blogger lábai elé.
Ahogy ennek a posztnak a kapcsán is.
Pedig Kövér László Házelnök Úr korszakos beszédével kapcsolatos gondolataimat is eltemettem volna, amely beszéd egy szebb jövőben méltán fog bevonulni az Orbán-rezsimet feltáró történészi munkákba, lévén hűen tükrözi annak valódi arcát és cáfolhatatlan természetét.
De az ATV Öt című műsorának 2021. december 3.-i adásában elhangzottak mellett szintén bírok elmenni, hiszen a választott idézet oly tűpontosan passzol A Nagy Nagykovácsi Névháború krónikájába, hogy emiatt egészen egyszerűen kötelező és kihagyhatatlan.
Nem fogom elismételni és részletezni, hogy miről szól a blogposzt-sorozat, mert aki akarta/akarja, az elolvassa. Tömör vázlatként elég annyi, hogy A Nagy Nagykovácsi Névháború többek között annak az abszurd kultúr-és identitáspolitikai küzdelemnek a történetét is elmeséli, amelynek keretében pl. a helyi fideszes/önmagukat nemzetinek és hazafiasnak tituláló/jobboldali-keresztény-konzervatív erők, önkormányzati képviselők és a szavazótáborból érkező hasonszőrű nerjanicsárok egymás sarkát letaposva igyekeznek bizonyítani a Doktorminiszterelnök úr és a kormányzat iránti elkötelezettségüket, és egyben tiszaistváni lendülettel megélve rendületlen harcukat a lelki anarchiában senyvedő parvönük, a magyar kultúra pálmafáján tenyésző adyendrék és egyéb Nyugatos levéltetűk, az idegenszívű, sorosista, libernyák, hazaáruló, gyurcsányista, háttérhatalmi, nemzetáruló, nemzetietlen, nemzetbiztonsági veszélyként bomlasztó, bolsevik, brüsszelita, migránspárti (mikor-melyiket, a többi jelzőt sorold fel te) ellenzéki összefogásban tömörülő ellenséggel szemben...azon szerény keretek között, melyet a falusi lét biztosít számukra.
Ilyen zord időkben és falusias körülmények között pedig az apróért is le kell hajolni. És ha ez pl. egy buszmegálló átnevezésében csúcsosodhat ki, akkor annak kell örülniük.
Eddig 7 fejezet készült el a Nagy Nagykovácsi Névháborúból, melyből a nyitó poszt felkerült a blogketrecbe, 5 másik pedig a Blog.hu címlapra (köszönöm a szerkesztőknek, és tudom, hogy ezúttal ennek ismét esélye nincs semmiféle kiemelésre, több okból sem, de főleg azért, mert az állásukkal játszanának a Hofi idézet miatt, nincs harag sosem emiatt, megértem, permanens zord időket élünk), illetve mindegyik posztot megosztották szerte a facebookon...de ilyen se lesz többé. Ugyanis a legutóbbi két fejezet záróakkordjaként a kormányzattal szimpatizáló sztahanovista élmunkások feljelentettek a facebooknál: részben bosszúból, megtorlásként, részben pedig nyilvánvalóan azért, hogy a nyilvános teremet szűkítsék, amennyire csak lehet, mert azt gondolják, hogy ennek a választások közeledtével haszna van, haszna lesz. Valóban jól gondolják, mert szerénytelenül állítom, hogy a magam szerény módján én kőkeményen hozzájárultam a korszakos vereségükhöz és csúfos bukásukhoz e faluban.
A feljelentés eredményeképpen a facebook eltűntette az összes eddig érkezett like-ot az összes poszt alól, letörölte az összes eddig érkezett facebook kommentet, letiltotta (témától függetlenül!) valamennyi poszt megosztási lehetőségét a közösségi hálón, visszamenőleg letörölte a blog összes megosztott posztjának összes linkjét is a Zuckerberg univerzum minden csoportjából, ahol felbukkantak, engem pedig – aki egészen addig soha nem voltam tagja ennek a pazar, digitális társadalom-buborékokból álló kommunista projektnek – miután regisztráltam, hogy valamiféle magyarázatot kérjek erre, gyakorlatilag azonnal és örökre kitiltottak onnan.
Megérte. Nem csak a levél miatt, amit a facebooknak küldtem, hanem az egész blogposzt-sorozat elismerése miatt is.
Még soha nem kaptam ennyire mély, igaz és őszinte visszajelzést a sikeremről, vagyis arról, hogy amit írtam, az a céltábla kellős közepébe talált. A félreértések és a szándékos félremagyarázások elkerülése végett jelzem, hogy nem merném magam az általam nagyra becsült és tiszteletre méltó Faludy György költőhöz hasonlítani (Isten nyugosztalja), a kisujja körmének piszkától is felfoghatatlan messzeségre vagyok (szinte minden versét/fordítását/könyvét olvastam, itt vannak a polcomon), pusztán az egyik anekdotája miatt citálom őt ide: ő mesélte el egyszer a Fábrynak, hogy írt egy vitriolos erejű verset valakiről, akit finoman szólva nem becsült túl sokra (nem fogom kikeresni a verset), és aki a művet elolvasva ott helyben infarktust kapott a dühtől. Erre mondta Faludy (tartalmi idézet jön), hogy soha életében nem kapott ilyen egyértelmű elismerést a költészetének az ereje.
Az a két blogposzt, ami után feljelentettek engem, a gróf Tisza Istvánról és Ady Endréről szóló összehasonlító, illetve ennek szerves folytatásaként, a fent is említett helyi buszmegálló teljesen röhejes és pitiáner átnevezéséről szóló gondolatfutam volt. A rezsimszolgák által kiharcolt facebook kitiltásomat afféle Blog.hu Oscar Díjnak, vagy európaiként inkább Blog.hu cannes-i Arany Pálmának tekintem.
És amikor már azt gondoltam, hogy a Nagy Nagykovácsi Névháború keretei között a Tisza vs. Ady krónikához nem tudok többet hozzátenni, mert így kerek és egész, és ez már fokozhatatlan – megírtam, ízekre szedtem, feljelentettek, cenzúráztak, letiltottak – akkor jött ez. A pillanat, amikor Konok Péter történész frappáns döfése és Kövér László Házelnök Úr beszéde találkozik a nagykovácsi ugar kultúrharcának boncasztalán.
Íme:
„...Történészként az egyik szakterületem a Szovjetunió története, és mindig megdöbbenek, amikor ennyire paralel jelenségeket látok, tehát az állambiztonsági szolgálatoknak egy ilyen évfordulós ünnepségén jön Kövér elvtárs, és ünnepi beszédet tart, és ebben az ünnepi beszédben megbélyegzi a belső ellenséget és egyben feldicséri a bolsevik párt politikáját,... ami egyértelműen világos, hogy valóban, egy olyan logikában, ahol az Államot, Az Országot, a Nemzetet, tehát bármelyik gyűjtőfogalmat valóban Kövér és cimborái jelentik – nyugodtan fogalmazhatunk így –, ott ez egy logikus lépés. Tehát ott mindenki más Külső, mindenki más Ellenség, mindenki más trockista elhajló vagy egyéb gazember. Ami engem megragadott egyébként, az az, hogy kezdem érteni az Ady Endre elleni offenzívát, hiszen az önmarcangoló nemzetkép ugye tipikus Ady-történet, és Kövér Ennek támadt neki, úgyhogy én ebben egy ilyen kultúrpolitikai lépést is vélek...”
(Konok Péter történész szavai, ATV, Öt, 2021.12.03. 3.52-nél, a videó link is ebben az időpontban indul: kattints ide)
Ez bizony kövér igazság. Konok Péter nagyon ráérzett.
Touché.
♦
És itt van a komment, amelyben jeleztem/megígértem e posztot: az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.
