2010 után, egy folyamatosan romló és mélyülő konfliktus végén, egy Bencsik Mónika megbuktatását illetve a képviselő-testület önfeloszlatását célzó terv megvalósítása vette kezdetét a képviselők részéről, amelyet Fáber Dávid, a nagykovacsi.net főszerkesztője szellemesen Pancser-puccsnak nevezett el később.

A történet feldolgozása önálló és terjedelmes posztot igényel: ez még nem az, de az események összefüggése miatt kényszerűen belekarcolok abba is, és vicces módon legelőször a végét rakom fel: ilyen e blogger élet, ez jött kézre. Ez a poszt egy kisérőposzt, amely szerves része a 2014-es kampányt illetve az odáig vezető utat, a pártpolitika betörését bemutató szubjktív politikatörténetnek.

• Nagykovácsi Rubicon
• Nagykovácsi Malström
• Semi-contact
• Full-contact
• Egy politikai kampány krónikája
• A Negatív-boxer

Átlépték a Nagykovácsi Rubicont. Nem volt visszaút. A pártpolitika ott csorgatta a nyálát és kaparászott Nagykovácsi kapuja előtt.

De még nem jutott be. A szaga már igen, és a lábát is berakta az ajtórésbe, de még mindig az útját állták.

Házhoz jött a megoldás. Bentről.

♦

Szubjektív politikatörténet, 2. rész.

• Ez a poszt önálló kordokumentum, de jellegét tekintve, ennek a posztnak a kísérője, közvetlen tartozéka.

1. A kudarc

Nagyjából húsz olyan hozzászólásom volt Nagykovácsi különböző digitális csatornáin, (az élő beszélgetéseimet érthetően nem számítottam bele) amelyben arra figyelmeztettem mindenkit, jelöltet, polgárokat, bárkit, hogy ne hozzák be a faluba az pártpolitikát, az országos politikát. A jelöltek induljanak függetlenként, de soha ne induljanak pártok jelöltjeként, tagjaiként. Annak hajbókolnak és annak a rendezvényeire járnak, akiére akarnak, de a falu ügyeit intézve mindenkinek azt kell látnia, hogy függetlenek, lokálpatrióták, és elsősorban nagykovácsiak. A négy fal között, vagy a falu határait elhagyva naponta fényesíthetik kedvenc politikusok szobrának rézhímvesszőjét, de ne hozzák ezt be a falu elé.

Azt is jeleztem, hogy a kritikusok, a politikusokat bíráló, a helyi közügyekkel foglalkozó civilek se kéne behozniuk  a pártpolitikát a faluba. Emeljék fel a szavukat, ha úgy érzik, hogy szükség van rá, de kerüljék el azt a csapdát, hogy pártszimpátia alapján fogalmazzák meg az észrevételeiket, mert aki így tesz, annak szembesülnie kell azzal, hogy amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten is, és ez megsemmisít minden értelmes, higgadt, távolságtartó, korrekt vitát vagy párbeszédet. Nem kérdés: én is belemásztam ebbe annak idején, nyakig, felvettem a kesztyűt, amikor elém dobták, de levenni már nehezebb volt, most meg már, amikor újra nyitották a frontokat nem is próbálkozom vele, mert az öncenzúra lenne, arra pedig engem senki sem fog kényszeríteni a saját hazámban. 

Egy zárt közösséget atomjaira szed szét, ha a viták, nézetkülönbségek, gazdasági/emberi ellenérdekek pártpolitikai színteret kapnak. Ez ilyesmi szétfeszíti, szétzilálja, polarizálja a helyi politikai/közösségi életet, megmérgezve az átbeszélésre érdemes közügyeket is.. Ez nem csak fizikai értelemben egy zsákfalu, hanem védhetőség, vagy ha úgy tetszik védhetetlenség szempontjából is. 

Nem lehet mindig győzni. Hiába ugattam, nem jött össze, a betörők jobboldalról és baloldalról is átmásztak a kerítésen. Van úgy, hogy el kell fogadni a vereséget. Már 2006-tól repedeztek a falak, 2010-től leomlottak a bástyák, de 2014-ben az egész vár összeroskadt. Ma pedig a köveket hordják szét.

Könnyű lesz bizonyítani.

Pedig olyan szépen elterveztem.

Vigyázó szemetek Palermóra és Nápolyra vessétek. Esetleg Rómára. Vagy Nagykovácsira.

Június 14. van, este háromnegyed kilenc, és éppen ebben a pillanatban áll meg a kukásautó a házunk előtt, hogy begyűjtse a vegyes, kommunális hulladékot. Ritkán fordul elő az öreg bloggerral, hogy a sors ennyire a keze alá dolgozzon: szinte már a végére értem a posztnak.

Nézem azt a két embert, akik a meleg nagykovácsi estében beborítják a kuka tartalmát a gépbe: idáig látszik, ahogy izzik a tekintetük. Olyan idegesnek, feszültnek és fáradtnak tűnnek, hogy valószínűleg a dühükkel képesek lennének meggyújtani egy cigit. Azt hiszem lemegyek és megkérdezem tőlük, hallották-e, hogy a Habony éppen ma érkezett vissza egy magángéppel Makaoból, ahová átugrott egyet kártyázni, bizniszelni a haverokkal, a sajtóhírek és/vagy Kósa Lajos szerint. Mondjuk elképzelhetőnek tartom, hogy ott a helyszínen, a kukás srácok belebasznak engem is a gyűjtőkocsi vas örlő-tömörítő lemezei közé. Ja, én ilyen populista lélegeztetőgépes demagóg kurva nénikémet bolsi vagyok. Vagy fidesznáci. Olykor egyesek ugyanabból a kommentemből teljesen ellenkező véleményre jutnak a politikai/eszmei hovatartozásomat illetően. De akkor is szemétség ez tőlem. Szegény Árpi. Már kártyázni-bizniszelni se hagyják. Hagyom. 

Ja, a kukás srácok.

Szóval inkább mellőzöm a froclizásukat. De ha már a szemétről van szó, itt a remek alkalom, hogy Nagykovácsi jelenlegi állapotát kihasználva megosszam az olvasóval fix példatáram egyik gondolatfutamát.

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje lebontaná a kerítést a magyar-szerb határon.

Ha. Működne. Az Európai Unió. Határvédelmi rendszere.

Ha. A közel-keleti helyzet. Megnyugodna.

Az 1970-es években, tekintetüket Budapestre függesztve, felötlött a párizsi városvezetésben, hogy egy autóutat kéne építeni a Szajna-part egyik szakaszán, a rakparton, hogy még több hely jusson az autóknak a városban. 

A jó párizsiak erre azt felelték, hogy egy véreres lófüttyöt fogtok ti autóutat építeni oda, mert a város élhetetlensége, zsúfoltsága már akkoriban is legendás konfliktusokat gerjesztett, pedig Párizs Zöld Ökle még nem is volt sehol, hanem csak a kamaszkor édes ízeit élvezte valahol az ismeretlenben.

A morcos felzúdulást látva, ekkor, a 70-es évek megfontolt francia városvezetése úgy döntött, hogy inkább mégsem fog autóutat építeni a kiszemelt helyre, és nem vágja el a polgárokat a folyótól, pedig ők is nagyon szerették volna az magyar utat taposni a városfejlesztés aszfaltozott csapásain.

Volt ez az izé.

Van ez az izé.

Nem hagyom szó nélkül egyiket sem. A kettő összefügg, nincs nehéz dolgom.

Könnyed és késő tavaszi francia témájú eszmefuttatásaim sorát megszakítom, és még csak nem is Nagykovácshoz térek vissza, hanem a hazai belpolitikai bulvár vidám rögvalóságának talajára.

Volt ez a találkozó, ahol a khm... ún. liberális, nyitott, toleráns, véletlenül sem kettős beszédű, és a kettős mércét alapjaiban elutasító, európai, nyugati, az alapvető emberi, erkölcsi és etikai értékek képviselői által (szó szerinti, elmentett idézetek következnek)...rasszista, antiszemita, idegengyűlölő, cigánygyűlölő, bunkó, köpenyegforgató, tajparaszt, legalja, söpredék, kirekesztő, bértollnok, gyűlöletpolitikai szócsőként működő, propagandista, verbális verőlegény, uszító, seggnyaló, primitív, kétmillió szellemi fogyatékosnak írkáló, láncos kutya, buta, kocsmai szinten hőzöngő, kitartott, Orbán Viktor szája, sötét lelkű, elvetemült náci, fasiszta, cinikus, durván sértegető, szar, jellemtelen senkiházi, alkoholista, tróger, fasz, hazug, közpénz tolvaj, vérbunkó, fos és nézhetetlen dokumentumfilmes, undorító tv műsorokban fröcsögő véglény, akit fel kéne akasztani, akinek ciánt kellett volna rakni a kávéjába, akit úgy kellett volna péklapáttal és fejszével tarkón baszni, hogy taknya vére a kávéval együtt spricceljen az asztalterítőre... jellemzett Bayer Zsolt publicista/újságíró összekávézott azokkal, akik őt nem először, és valószínűleg nem utoljára feljelentették a hatóságoknál az írásművei és megszólalásai miatt, illetve ideológiai/politikai/ eszmei ellenfeleiként megszólítva érezték magukat. Plusz a resztli és a sajtó képviselői.

Remek műsor volt, pár szóban megemlékeznék én is e jelentős médiatörténeti eseményről, aztán rátérek a lényegre és vérig sértem Bayer Zsoltot, sokkal brutálisabban, mint ahogy européer gyűlölködői bármikor is képesek lennének erre.

Na figyelj, Zsolt, mert most tanulhatsz, és a jó pap..., ugye.